Máris feltúrják a felújított Széll Kálmán teret, hogy kicseréljék a kirohadt fákat

A felújított Széll Kálmán térre kiültetett fák két hónapig sem bírták a körülményeket, és már július elején kiszáradtak. Akkor azzal indokolták a fapusztulást, hogy gondok voltak a vízellátással.

A BKK szerint az volt a gond, hogy bár a tér teljes felújítása során nagy mennyiségű talajvizet nem észleltek, a területen folyamatos áramlik a rétegvíz, ami szépen lassan feltöltötte a fák számára kialakított ültetőgödröket és pangó víz alakult ki.

A pangó talajvíz miatt a fák gyökere elrohadt, így a növények nem tudtak tápanyaghoz jutni, ezért elhaltak.

A BKK hétfőn közölte, hogy az ezzel megbízott konzorcium november 8-tól megkezdi a kipusztult fák cseréjét. Azt ígérik, hogy a kirohadt, korábbi hárs és juhar fajták helyére kocsányos tölgyek, égerek és platánok kerülnek, amik talán jobban bírják az ottani viszonyokat.

A talajvízszint csökkentése érdekében az új fák környezetébe vízelvezető rendszert is építenek, hogy lehetőleg ne ismétlődjön meg a fapusztulás.

Csakhogy ehhez meg kell bontani a vadiúj burkolatot, amit aztán helyre is kell állítani, ami azt jelenti, hogy legalább 5 hétig melózni fognak a téren. De ha az időjárás közbeszól, még jobban elhúzódhat.