Egy csepeli nő megkéselte az élettársát, de mire kiértek a rendőrök, kibékültek, és együtt hazudták, hogy egy ismeretlen támadt a hazafelé tartó férfire

bűnügy
2016 november 08., 09:20
comments 42

Vádat emelt az ügyészség egy 46 éves csepeli nő ellen, amiért késsel megsebesítette az élettársát. A nő egy XXI. kerületi lakásban élt a párjával, és elég gyakran veszekedtek, sokszor tettlegességig fajultak ezek a viták.

2016. február 5-én a nő egész nap otthon volt, és a vádirat szerint iszogatott. Párja este érkezett haza munkából, de mielőtt hazament, ő is megivott néhány pohárral. Otthon újra veszekedni kezdtek, és a vita hevében a nő felkapott egy konyhakést, amit erővel a kanapén ülő párja hátába szúrt.

A szúrás után a férfi nem érezte a lábát, emiatt viszont az élettársa annyira megijedt, hogy nem volt hajlandó segítséget hívni, mert félt, hogy börtönbe kerül. Végül a férfi hívott segítséget, miután megbeszélte párjával, hogy a kiérkező rendőröknek azt mondják, hogy hazaérkezéskor, a kapualjban szúrta meg valaki.

A remek tervbe az rondított bele, hogy a rendőrök megtalálták a véres kést a mosogatóban. Ezután a pár mindkét tagja elismerte, hogy ők vitatkoztak össze, és azért került elő a kés. A férfit kórházba szállították, ahol meg kellett műteni, mert kiderült, hogy életveszélyes gerincsérülést szenvedett.

A nő ellen életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat az ügyészség.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.