Öt kamionnyi segély indult Ukrajnába

2016 november 9., szerda 9:23
55

A Karitatív Tanács koordinálásában ötvenhat tonnányi, öt kamionnyi, 32 millió forint értékű segélyszállítmány indult útjára kedden Budapestről Ukrajnába. A szállítmányból jut Kárpátaljára és a Kárpátokon túlra is. Előbbi országrészre tartós élelmiszereket, iskolai eszközöket, ruházatot és konyhafelszerelést küldtek, utóbbiba kórházi ágyakat, gyógyászati segédeszközöket és oltóanyagokat.

Fotó: Marjai János

A szállítmányt

  • a Katolikus Karitász,
  • a Magyar Máltai Szeretetszolgálat,
  • a Református Szeretetszolgálat,
  • a Baptista Szeretetszolgálat

állították össze, de a segélyhez hozzájárult még a Johannita Segítőszolgálat, a Szent Lukács Segítőszolgálat és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség segítőszervezete is. Ljubov Nepop, Ukrajna magyarországi nagykövete köszönetet mondott a kormánynak, a segélyszervezeteknek és a magyar embereknek a humanitárius szállítmányért. A követ emlékeztetett, hogy országa még mindig küzd az orosz agresszióval, Magyarország pedig már eddig is segített az ukrán katonák gyógyításában, valamint lehetőséget biztosított üdülésre ukrán gyerekeknek, ami a barátság jele. (MTI)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt