Most, hogy annyi kastély került Tiborcz-közelbe, ideje még nagyobb adókedvezményekkel támogatni a kastélyfelújításokat

Ma kezdi meg a parlament a 2017-es adócsomag vitáját. Ez már a második, mert egyet tavasszal már elfogadtak, hogy időt adjanak a felkészülésre. De most mégis hozzányúlnak újra.

Ami a legfontosabb, az nincs benne. A Napi.hu összeállításából az derül ki, hogy nyoma sincs a kormány által beígért átfogó és jelentős járulékcsökkentésnek, és ez állítólag nem is kerül bele. Majd 2018-ban, amikor éppen választások lesznek.

Van azért több módosítás. Miután a közvilágítás után a jelek szerint a kastélyvásárlás lett az új üzlet, és került több épület is Tiborcz-közelbe, adókedvezmény jár majd a kastélyfelújításokra, illetve egy új szabály szerint az adóalap a felújítás mellett a karbantartás költségével is csökkenthető lesz.

Elszámolható költség lesz a jövőben az energiahatékonysági beruházás is.  

Ami a kormánytól a legmeglepőbb, és nem is fűzött hozzá indoklást: a vendéglátó helyeken az élőzenei szolgáltatás után fizetett díjra - a költség elszámolás után - még adókedvezményt is igénybe lehet majd venni. Az adókedvezmény mértéke a fellépők díjának az 50 százaléka.

A kisadózó vállalkozások tételes adójában (kata) 6 millió forintról 12 millió forintra nő a bevételi értékhatár, ameddig az adózó az egyszerű adózási módot választhatja.

Lesz kedvezmény a startup-cégeknek, évi 20 millió forintos adókedvezményt lehet érvényesíteni a "korai fázisú vállalkozásokba" való befektetéseknél. A startup-cégeket nyilvántartásba veszik majd, de hogy pontosan mi is számít annak, arról majd később adnak ki egy kormányrendeletet.

És mindenre gondolni kell, a Balassi Bálint ösztöndíjak és a szakképző iskolákban végzett gyakorlat keretében megszerzett jövedelmek után nem kell majd adózni, de a 2017-es budapesti úszó világbajnokságon a nemzetközi úszószövetség tisztségviselőinek, a versenybíróknak kifizetett minden juttatás, a sportolók pénzdíja és minden természetbeni ellátás, promóciós ajándékok adómentesek.

A saját gépkocsi hivatalos célú használata után elszámolható általános személygépkocsi normaköltség mértékét jelenlegi kilométerenkénti 9 forintról 15 forintra emelik jövőre.