Letartóztatták az orvosra támadó férfit

bűnügy
2016 november 14., 09:32

Előzetesbe került az a 26 éves fővárosi férfi, aki november 11-én kora délután a VIII. kerületi Szigony utcai rendelőintézetben megverte a háziorvost, amiért az nem volt hajlandó nyugatót adni neki.

A tettes előbb csak dörömbölt az ajtón, majd agresszívan követelőzött, végül az elutasítás hallatán többször megrúgta és megütötte a háziorvost.

A Fővárosi Főügyészség bűnismétlés veszélyére hivatkozva kérte a férfi letartóztatását, amit a Budai Központi Kerületi Bíróság hétfőn el is rendelt.

A gyanúsított büntetett előéletű, most is éppen egy felfüggesztett szabadságvesztés próbaidejét tölti, és más büntetőeljárások is folynak ellene. A végzés még nem jogerős, a gyanúsított fellebezhet ellene. (Via Fővárosi Főügyészség)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.