Az újkori hidegháborús hangulat utolérte a sakkvilágbajnokság döntőjét is

sport
2016 november 18., 14:11
comments 90

A hidegháború egyik sporttörténeti eseménye volt az amerikai Bobby Fischer és a szovjet Borisz Szpasszkij összecsapása a sakkvilágbajnoki címért 1972-ben, Reykjavíkban. A minden létező szinten átpolitizált meccssorozat minden idők talán a legnagyobb érdeklődéssel követett sakkjátszmája volt.

Fischer és Szpasszkij 1992-ben, amikor újra leültek egymással játszani (AFP PHOTO / EPA)
photo_camera Fischer és Szpasszkij 1992-ben, amikor újra leültek egymással játszani (AFP PHOTO / EPA)

Az elmúlt évtizedekben érezhetően egyre kevesebb figyelem jutott ennek a sportágnak. A lelkes rajongók és a szakma szereplői persze szorosan követték a világbajnoki döntőket, de jellemzően nem az aktuális bajnokokkal vannak tele a lapok címlapjai. Ráadásul azt sem segíthetett sokat, hogy 1993-ban Garri Kaszparov új szakszövetséget hozott létre, és 2006-ig párhuzamosan két világbajnokság is futott, két világbajnoki címmel. Talán nem túlzás azt mondani, hogy ennek az időszaknak a legnagyobb érdeklődéssel kísért meccse az volt, amit Kaszparov egy számítógép ellen vívott.

Most viszont valami megváltozott, ismét komolyabb médiaérdeklődés övezi az idei világbajnoki döntőt, amit november 11. és 30. között vívnak New Yorkban. Carlsen és Karjakin (EDUARDO MUNOZ ALVAREZ / AFP)

A nagy érdeklődésnek több oka van. Egyrészt a kétszeres világbajnok, jelenleg a világ legjobbjának tartott norvég Magnus Carlsen az első öt meccs alapján a vártnál sokkal kevésbé boldogul esélytelenebbnek tartott orosz ellenfelével. A másik ok, hogy kihívója, az ukrajnai orosz Szergej Karjakin lelkes Putyin-rajongó, ami erőteljes politikai felhangot ad a döntőnek a mai, újhidegháborús hangulatban.

Mindenben Putyin mögött

Karjakin persze elsősorban nagyszerű és zseniális sakkozó: a most 26 éves játékos 12 évesen és hét hónaposan lett nagymester 2002-ben, ezzel minden idők legfiatalabb nagymestere lett. A jóval kisebb presztízzsel bíró villámsakkban már nyert világbajnokságot és világkupa-győzelme is van már, 2015-ből. Ennek ellenére a szakértők nem adtak neki nagy esélyt Carlsen ellen.

Karjakin (Jason Kempin/Getty Images for Agon Limited/AFP)

Karjakin a Krím fővárosában, Szimferopolban született 1990-ben, 2009-ig ukrán színekben játszott, de aztán az orosz szövetség átcsábította. Az akkori államfőtől, Dmitrij Medvegyevtől kapta meg az orosz állampolgárságot. Karjakin elmondása szerint azért váltott hazát, mert az ukrán szövetség nem biztosította számára a megfelelő edzési és szponzorációs lehetőségeket, az orosz sakkszövetség viszont mindezt megígérte neki. Ekkor költözött Moszkvába, azóta is ott él.

De mint egy idén márciusban a RFERL-nek adott interjúban elmondta, ő mindig orosznak vallotta magát, oroszul is beszélt, orosz nyelven gondolkodott. Orosz hazafisága 2014-ben erősödött fel látványosan, amikor Oroszország szeparatistáknak nevezett erők mögé bújva megszállta Ukrajna keleti felét és elfoglalták a Krímet.

Karjakin megszólalásaiban hangsúlyozta, hogy Krím kérdésben teljesen Oroszország és Putyin oldalán áll, akit amúgy is "mindenben teljes mértékben támogat".

Mindez a sakk világába is átszűrődött: Karjakin többször kritizálta minden idők egyik legnagyobb sakkozóját, Garri Kaszparovot, aki az elmúlt években politikus, mégpedig Putyin-ellenes, Nyugat-barát ellenzéki politikus lett, még könyvet is írt Putyin Oroszországáról.

Kaszparov 2014-ben próbálta meg átvenni a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) elnöki posztját a tisztséget 1995 óta betöltő, a Kreml által is támogatott Kirszan Iljumzsinovtól, Karjakin pedig ekkor is Iljumzsinovot támogatta az „ultraradikális nézeteket valló” Kaszparovval szemben.

Iljumzsinov politikai helyzetét elég jól jelzi, hogy az idei New York-i döntőn nem lehet ott a helyszínen, mivel nem léphet be az Egyesült Államokba, mert túl szoros szálak fűzik a szíriai kormányhoz és a szír nemzeti bankhoz. A helyszínen követi viszont az eseményeket Putyin szóvivője, Dimitríj Peszkov.

A vártnál szorosabb a meccs

Ilyen előzmények után nem csoda, hogy az egyik legismertebb amerikai bulvárlap, a konzervatív New York Post például

„A divatmodell és Putyin bábjának harca”

– címmel vezette föl a döntőt, a Putyin-közeli RT pedig egyesen újra sakkhidegháborúról ír, amit próbált élezni Iljumzsinov is, aki a Szovjetunió és az Egyesült Államok egykori szembenállásához hasonlította a mostani helyzetet, amikor Oroszországot szankciókkal próbálja szorongatni az Egyesült Államok és az Európai Unió.

De van egy fontos különbség Fischer és Szpasszkíj döntőjéhez képest. Ugyan Karjakin nem csinál titkot abból, hogy mennyire fontos lenne Oroszországnak, hogy hazavihesse a világbajnoki címet, és hogy Putyin személyesen kívánt neki sok sikert indulása előtt, de a döntőt magát és a két sakkozó személyes kapcsolatát egyelőre nem mérgezte meg a politika: Karjakin és Carlsen jól kijönnek egymással, sajtótájékoztatóikon csak szakmai kérdésekről esik szó.

Magnus Carlsen (AFP PHOTO/Jewel SAMAD)

Ez annyiból nem meglepő, hogy mindkét döntőstől idegen a Fischer-féle botrányhősködés. Carlsen, a mindig tökéletes eleganciájú norvég, hazájában nemzeti hős, a Porsche egyik reklámarca, mindig mindenhol kifogástalanul viselkedik.

Kifogástalan modoránál csak sportsikerei lehengerlőbbek: minden idők legnagyobb Élő-pontszámát érte el 2014-ben (2882 pont), amivel már 24 évesen beírta magát minden idők legnagyobb sakkozói közé.

Karjakin viszont csak a kilencedik helyen áll a világranglistán, de eddigi öt meccsük nagyon kiegyenlített összecsapást hozott.

Ha valaki részletesebb elemzéseket olvasna, magyar nyelven a Sakkblog kínál jól követhető összefoglalókat. Az első meccsen Carlsen kezdett világossal, a kevésbé elterjedt Trompowski támadást választotta, majd 42 lépés után egyeztek meg döntetlenben; a második meccsen egy darabig Karjakin állt jobban, de Carlsen hamar kiegyenlített, és 33 lépés után döntetleneztek, a harmadik meccs gigantikus összecsapást hozott, 78 lépés után remiztek, úgy, hogy Carlsen nyerőesélyt szalasztott el, a negyedik meccs pedig 94 lépésben lett döntetlen, ami után Karjakint az új orosz védelmi miniszternek nevezték el.

Az ötödik meccset csütörtökön vívták, ismét döntetlen lett, és a jelek szerint Carlsen sokkal elégedetlenebb volt az események folyásával. A hatodik és hetedik meccsen Karjakin lesz világossal, ami komoly esély az ellépésre.

Most 2,5-2,5 pont az állás, a döntőt 12 meccsesre tervezik, az nyer, akinek előbb lesz 6,5 pontja. A világbajnoki címmel 1,1 millió dollár készpénz jár majd. A hatodik meccset magyar idő szerint péntek este vívják majd, a hivatalos streamen Polgár Judit szakkommentorkodásával nézhető, igaz, fizetős csatornán. (Guardian, RFERL, FiveThiryEight)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.