Nyilvánosan estek egymásnak LMP-s és DK-s politikusok az alkotmánybírák megválasztása miatt

politika
2016 november 22., 12:19
comments 218

Akkora buli volt a Demokratikus Koalíció keddi sajtótájékoztatóján, hogy az ember minden napra alkotmánybíró-választást kíván.

Varju László a DK alelnöke azzal kezdte, hogy a szavazással tovább nő a kormány hatalma, ami ellentétes az ország érdekeivel és azokéval, akik le akarják váltani. Értékelése szerint az LMP "kiiratkozott az ellenzéki pártok soraiból", ezért

jelképesen fideszes párttagkönyveket ajánl a két társelnöknek, akik meg is jelentek a sajtótájékoztatón a teljes LMP frakció kíséretében.

Ezt Szél Bernadett társelnök azzal indokolta, hogy szeretnének válaszolni a DK kérdéseire, és kíváncsiak, mi alapján használnak olyan súlyos jelzőt, mint például a kollaboráns.

Hadházy Ákos, az LMP másik társelnöke azt mondta: ha lesz olyan tény, ami megkérdőjelezi a független ítélethozatalt, akkor elgondolkodik, azonban most védelmére kel a bíráknak. Kifejtette: a DK az elmúlt napokban csak a bírák és a párt elleni hangulatkeltéssel foglalkozott. Szerinte az ellenzékkel ma az a baj, hogy egymástól szeretne elvinni szavazatokat és nem a kormánytól.

Varju László válaszul alkalmatlannak nevezte a megválasztott tagokat, bírálva Schanda Balázs egyházzal kapcsolatos egyik írását, továbbá Szabó Marcel és Horváth Attila személyét.

Szél Bernadett ugyanakkor azt felelte: a kormány akkor is működött volna, ha az Alkotmánybíróság kevesebb taggal folytatja munkáját, most viszont van esély arra, hogy az emberekhez közelebb álló döntések szülessenek. Megjegyezte azt is, hogy a DK maga is több alkalommal fordult az Ab-hez, ezt azonban Varju László visszautasította.

A vitán megjelent Schiffer András, az LMP volt társelnöke is, aki hazugsággal vádolta a DK-t, majd sorra vette és visszautasította a bírák személyét ért kifogásokat.

Egyúttal hitványnak és alávalónak nevezte, amit a DK tesz. "Gyakorlatilag egyházellenes indulatokat szítanak fel, azt csinálják, amit az AVH-s szellemi elődeik" - fogalmazott.

Végül Schmuck Erzsébet, az LMP frakcióvezetője visszautasította a DK vádjait, mondván: a Demokratikus Koalíció nem tudja elképzelni, hogy van egy olyan parlamenti párt, amely az elvei szerint politizál. (via MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.