Fico: Egyes újságírók mocskos, szlovákellenes kurvák

külföld
2016 november 23., 18:53
comments 133

"Egyes emberek maguk közül mocskos, szlovákellenes kurvák"

– mondta stílusosan Robert Fico szlovák miniszterelnök, miután korrupciós vádak jelentek meg szlovák EU-elnökséggel kapcsolatban kiírt közbeszerzésekről. Szlovákul még szebben hangzik ez:

„Špinavé protislovenské prostitútky”,

lássuk mozgóképen is:

link Forrás

Arról van szó, hogy a szlovák EU-elnökség keretéből rengeteg pénzt fordítottak mindenféle rendezvényekre, miután a külügyminisztériumnál megjelent tanácsadóként a Fico bizalmasának tartott Zuzana Ťapáková, a Markiza tévé volt igazgatója. A szlovák EU-elnökség logóját bemutató rendezvény például 300 ezer euróba került.

A közérdekű bejelentő minisztériumi dolgozó, Zuzana Hlaváková – akit a Transparency International segít az ügyében –, 2015 nyarától idén márciusig dolgozott a külügyminisztériumnál, és azt állítja, szólt a külügyminiszternek is a gyanús közbeszerzésekről, de a miniszter tétlen maradt, azt mondta, minden rendben.

Ez ugyan Magyarországon, a lopható szektorok országában ez egy mínuszos hír lenne, de Szlovákiában botrány van miatta, Fico például ilyen kemény retorikai eszköztárral próbál visszaütni az ügyet bolygató újságírókra. (Reuters, Parameter.sk)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.