Gyárfásék keményítenek: "feljelentetik a nyílt hazugságokat és rágalmakat megfogalmazókat"

sport
2016 november 23., 10:10
comments 212

Közleményt adott ki Gyárfás Tamás és a Magyar Úszószövetség, ami szerint

"pert indítanak Németh Zsolt korábbi nyílt vízi szövetségi kapitány és Szabó József olimpiai bajnok ellen."

Németh Zsoltot hitelrontásért perelik, mert az egykori nyíltvízi szövetségi kapitány

"azt állította egy tévés nyilatkozatában, hogy a szövetség megvásárolja a közgyűlési szavazatokat."

Szabó József olimpiai bajnok ellen pedig azért tesznek jogi lépéseket, mert

"a fullank.com internetes portálon tett hamis állításokat azzal kapcsolatban, hogy az elnök a múltban jutalékot vett fel a megkötött szponzori szerződések után."

Gyárfás a közleménybe hangsúlyozza, hogy

"1993 óta soha, semmilyen formában nem vett fel sem jutalékot, sem fizetést, sem költségtérítést a MÚSZ-tól."

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.