Kötelező karácsonyi készülődés

ünnep
2016 november 30., 18:59

Úgyis tudjátok már, hogy az óvodai, iskolai karácsonyi készülődés a nőknek már csak biológiai okokból is magas intenzitású örömforrás, az év végi hajtás a munkahelyeken, a főszezon a kereskedelemben a női munkavállalókat messzire kerüli. Otthon sincs semmi dolguk.

Eljött az advent, amikor mi, anyák, akik köztudottan egytől-egyig egyformák bőven ráérünk hódolni ősi szenvedélyünknek, a kézmíves mütyűrök készítésének és árusításának iskolai vásárokon. Végre valami, amiben igazán szükség van ránk, végre egy hely, ahol igazán elismerik a képességeinket. Eljött az idő felpörögni. Akár kedvünket leljük mindebben akár nem.

Tennivaló akad bőven. Összefoglaltuk.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.