Zuckerberg főkancellár akár az elnökválasztáson is indulhatna, akkor is övé maradhatna a Facebook

külföld
2016 december 09., 06:06
comments 8

Az amerikai Forbes vette észre, hogy a Facebook cégiratainak legutóbbi módosításában van egy kitétel, ami engedélyezi Mark Zuckerbergnek, hogy megtartsa a befolyását a cég felett akkor is, ha többé már nem vezérigazgató. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha közhivatal vállalása miatt hagyja ott a Facebook vezetését.

A Facebook főrészvényesei és Zuckerberg bíróságra is mentek emiatt, több részvényes ugyanis nem akarta engedélyezni, hogy ez a klauzula bekerüljön dokumentumokba.

A dolog háttere annyi, hogy Zuckerberg el akart adni egy csomó Facebook-részvényt, hogy finanszírozhassa a feleségével közös alapítványát, de nem akarta elveszteni azokat az irányítási jogait, amit vezérigazgatóként és legnagyobb részvényesként birtokolt. A többi részvényesnek ezzel nem volt baja, feltéve, hogy Zuckerberg marad a cég vezérigazgatója. Ezen a közhivatalos kitételen viszont már sokan kiakadtak.

Azzal volt bajuk, hogy a módosítások így megengedik, hogy Zuckerberg úgy tartsa meg a Facebook irányításának nagyobb részét, hogy közben nem ő a legnagyobb részvényes, de még csak nem is ő a vezérigazgató.

Ennek ellenére Zuckerberg hajlandó volt a bíróságon is megvédeni ezt a módosítást, jelezve, hogy eléggé fontos lehet neki a dolog. (The Verge)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.