Fogj egy vödör popkornt: trágyabirkózásban küzd meg éppen egymással Orbán házi újságírója és Gyárfás Tamás

A magyar sajtó legfrissebb, köpködős párvidalában az a legjobb, hogy egyáltalán nem lehet felfogni az értelmét.

Azt, hogy Szöllősi György felcsúti lakos, a Puskás Akadémia címéről szerkesztett Four Four Two magazin főszerkesztője, a Magyar Sportújságírók szövetségének elnöke nem kedveli Gyárfás Tamás úszószövetségi elnököt, azonnal kiderült, amint kinevezték a Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester által felvásárolt Nemzeti Sport főszerkesztőjének.

A lap, ami addig feltűnően semlegesen viselkedett a Hosszú Katinkaék vs Gyárfás-konfliktusban, azonnal hangot váltott. Szöllősi november 21-én, hétfőn lett főszerkesztő, a lap szerdai száma pedig már az alábbi címlappal jelent meg:

Hogy két nappal később végképp világossá váljon a megújuló lap álláspontja. November 25-én ugyanis furcsa műfajú, leginkább publicisztikának nevezhető írást közöltek, aláírás nélkül, Van-e élet Gyárfás után? címmel. Erről sokan azt gondolják, hogy személyesen Szöllősi írta. A cikk azzal támadja Gyárfást, hogy a vállalkozó-sportvezető nemzetközi eredményeit vonja kétségbe, lényegében azt állítva, hogy a világversenyek rendezési jogának sorozatos elnyerése nem is az ő érdeme, hanem a magyar kormányé, aminek a garanciájával a háta mögött bárki megszerezte volna a vébéket.

Gyárfás befeketítése annyira fontos feladat volt, hogy az anonim szerző, miközben a kormányt istenítette, a cikkben elkotyogta azt, ami nyilvánvaló ugyan, de a kormányzat pont az ellenkezőjét igyekezett sugallni a vébé istentelenül megszaladt költségei miatt:

A valóság ezzel szemben az, hogy a világversenyek többsége igen veszteséges, lasszóval is nehéz rendezőket fogni. Ezért a határidő után, meg mások visszalépését követően „elnyert” rendezési jogok, amelyekért ráadásul jelentős jogdíjat is fizet a magyar állam. Az az állam, amely úgy ítéli meg, hogy a valóban sikeres magyar úszósportba és a megújuló magyar sportinfrastruktúrába érdemes befektetni ezt a pénzt, s amely kormánynak az elmúlt években úszásra fordított tízmilliárdjai után jószerével bárkit delegálhatna az ország a nemzetközi szövetségek vezérkarába.

De azokban a napokban nemcsak Szöllősi lapja, hanem a Facebook-oldala is jól mutatta az új főszerkesztő hozáállását Gyárfáshoz:

Ugyanazen a napon a Sport összegezte Gyárfás 23 éves úszóelnöki pályafutását. Olyan formában, hogy kizárólag a botrányokat idézték fel, külön kihangsúlyozva azt az esetet, ami óriási fekete pont lehet az új kenyéradó gazdánál: amikor Gyárfás több más sportvezetővel együtt azért lépett fel, hogy a Fidesz-politikus Schmitt Pált mozdítsák el a Magyar Olimpiai Bizottság éléről. Gyárfás akkor hamar visszakozott, de ez egy ilyen memóriafrissítő kvázi feljelentésnél nem sokat számít.

Gyárfás Tamás erre a címlapra ébredt aznap, amikor végül lemondott

Ezek után jött el a mostani hétvége, amikor a Nemzeti Sport Online kiadása a következő szöveggel reklámozta a hétfői print számban várható Gyárfás-leleplező cikküket, amit ezúttal deklaráltan a főszerkesztő jegyzett:

Gyárfás Tamás cége Hosszú Katinkánál is többet keresett. Szöllősi György főszerkesztő ezt és ennek a hátterét feszegető írására az exúszóelnök is azonnal reagált.

Gyárfás annyira komolyan vette a dolgot, hogy a reakcióját azonnal, még vasárnap, a cikk megjelenése előtt szétküldte a magyar sajtónak. A párharc eddigi szellemében kizárólag személyeskedésben és karaktergyilkolászásban utazott. A közleménye szerint Szöllősi személyes okokból rühelli őt, amiért még a Magyar Sportújságíró Szövetség elnökeként 5 millió forintot kért tőle a Sportcsillagok Gálájára, de az úszóelnök nem adott pénzt. Gyárfás közleményében alpárisággal, boszorkányüldözéssel, álíhrek és hamis információk közlésével vádolja az NS-t és Szöllősit, akit egyben nyilvános tévévitára hív ki.

Ezek után remegő kézzel vártam a hétfő reggelt, hogy mi az tényfeltáró bomba, amivel a leghíresebb felcsúti újságíró fel fogja robbantani Gyárfást. Ehhez képest egészen megdöbbentő volt, hogy Szöllősi szó szerint annyit csinált, hogy elővett egy nyolchónapos!, 2016. áprilisának végén közölt HVG-s cikket, ami azt az azóta különböző helyeken százsszor leírt tényt írta meg, hogy Gyárfás médiacége állítja elő a nemzetközi úszószövetség lapját évi 200 ezer euróért, amit a szövetség egyébként nem tart összeférhetelennek.

Ez kétségkívül igazi gyárfásizmus, csak éppen nincsen benne semmi új. Még érthetetlenebb, hogy mi lehetett a cél ezzel a cikkel, hiszen Gyárfás már majdnem két hete lemondott az úszószövetség elnöki posztjáról.

Gyárfás Tamás láthatólag azt próbálja most kitapogatni, hogy Szöllősi 100 százalékos kormánytámogatással a háta mögött ugrott-e neki, vagy csak a személyes ellenszenve vitte bele a kemény támadásssorozatba. Épp ezért, párhuzamosan a közleménye kiadásával érzelmektől csöpögő levelet írt a vizes vb szervezőbizottságát vezető Seszták Miklós fejlesztési miniszterhez, amitől a könnyes zárlatban így kéri Szöllősi leállítását:

Elfogadhatatlan számomra, hogy rendre megalázzanak, megszégyenítsenek. Talán nem túlzás, ennél azért többet tettem a magyar úszósportért, de netán még a világbajnokság remélt sikeréért is. Tisztelettel kérem, hogy korábbi pozitív visszajelzésének megfelelően T. Miniszter úr, mint a szervező bizottság elnöke segítse elő, hogy méltóképpen válhassak meg 23 év és 8 hónap után a Magyar Úszó Szövetség elnöki tisztségétől.

Csodás látni, ahogy konfliktushelyzetben azonnal visszatérnek a késő-kádári reflexek, ahogyan az egyik vitéz a politikai vezetésben ülő patrónusától kéri a vezetés más tagjai által támogatott ellenfele leoltását. A különbség annyi, hogy a tényleges Kádár-korban ezeket azért nem merték ilyen nyíltan megírni: már ezért megérte a rendszerváltás.

Mivel a Szöllősi-Gyárfás-csatának nincsen semmiféle gyakorlati tétje, a két szereplő viszont probléma nélkül találhat magának médiafelületet a köpködésre, a szórakoztató ügyben további fordulókra számítunk. Tartsátok behűtve a popkornt, újra érdemes sportsajtót olvasni!

Nélkületek nincs 444

Csak a 444 és a sajtószabadság ügye mellett elkötelezett olvasók támogatása teszi lehetővé, hogy alaposan tudjunk foglalkozni a legfontosabb témákkal.