Kövér László szerint a vallásszabadság része, hogy egy pap "kérlelhetetlen őszinteséggel mutathasson rá a nemzetet és a keresztény egyházainkat, értékeinket fenyegető veszélyekre és szélsőségekre, illetve az ezekkel szemben követendő magatartásra"

vallás
2016 december 13., 17:37
comments 142

Idén Osztie Zoltán, a budapest-belvárosi Nagyboldogasszony főplébánia plébánosa kapta a Polgári Magyarországért Alapítvány díját, aminek átadóján Kövér László is beszélt. A házelnök szerint

"a vallásszabadság egyik mércéje éppen az, hogy egy lelkipásztor a legteljesebb szabadsággal, a Biblia tanításából kiindulva mindig kérlelhetetlen őszinteséggel mutathasson rá a nemzetet és a keresztény egyházainkat, értékeinket fenyegető veszélyekre és szélsőségekre, illetve az ezekkel szemben követendő magatartásra."

Kövér kijelentette, hogy azok követelik leginkább, hogy az egyházak ne szóljanak bele a közügyekbe, azok akarják kirekeszteni ezzel a társadalom jelentős hányadát a közügyek intézéséből, akiknek legfőbb jelszavaik a tolerancia és mások befogadása. A házelnök köszönetet mondott a díjazott 35 éves papi szolgálatáért.

Hajagos Csaba történész (b) és Kövér László a Bács-Kiskun megyei Szankon, az 1956-os forradalomnak emléket állító kiállítóhely, a Büszkeségpont avatásán 2016. november 25-én.

Balog Zoltán köszöntőjében kiemelte: a társadalomban még mindig működik az a rossz reflex, hogy az egyház ne politizáljon. Ugyanakkor az egyház a hívők közössége, a politizálás pedig az ország javának szolgálata, és

"ki merészelné azt mondani, hogy a hívő ember ne szóljon bele az ország javáért folytatott munkába".

(MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.