Úgy berúgott Kim Dzsongun, hogy azt is elfelejtette, miért akarta megbüntetni a vezérkart

Tbg
külföld
2016 december 14., 16:09
comments 148

A Tokyo Shmibun nevű japán lap névtelen forrásra hivatkozva közölt egy felettébb izgalmas történetet Észak-Koreából.

Valamikor szeptemberben egy egész éjszakát halálfélelemben töltötték a hadsereg tábornokai, miután az ország vezetője, Kim Dzsongun kissé felöntött a garatra, és példát akart statuálni.

A katonai vezetőknek a diktátor nyári villájában kellett összegyűlniük, hogy végighallgassák Kim Dszongunt dühöngését.

„Egyikőtök sem volt képes egy működő katonai műholdalt összehozni. Ez hazaárulás!”

- mondta a forrás szerint a vezető, aki ezután azt követelte a katonáktól, egész éjjel bocsánatkérő levelet írjanak neki. Ezután lefeküdt aludni.

Az UPI hírügynökség emlékeztet, hogy Kim Dzsongun nagyon szeretheti az alkoholt, legalábbis a világhírű Kenji Fujimoto japán séf elmondása szerint, neki dicsekedett azzal, hogy elfogyasztott tíz üveg bordeaux-i bort.

Másnap azonban a forrás szerint nem emékezett az egész incidensre, és azt sem értette, miért vannak a villában a katonák.

„Miért vagytok itt? A ti korotokban sokkal jobban kéne vigyázni az egészségetekre”

- mondta a megkönnyebbültségükben sírva fakadó tábornokoknak.

Kim Dzsongunnak van persze miért idegeskednie: bár ebben az évben kétszer is sikeresen tesztelt az ország nukleáris robbanófejet, azok távolabbi célpontokba való eljuttatása még korántsem megoldott.

Bár meglehetősen keveset tudni az Észak-Korai nukleáris arzenál valós állapotáról, még évekre van az ország attól, hogy az Egyesült Államok „közelebbi”, azaz nyugati partjait elérjék, hordozarkétáik ugyanis legfeljebb középhatótávolságúak lehetnek. (UPI/AP)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.