Ötre emelkedett az M3-ason történt buszbaleset áldozatainak száma

Már öt halálos áldozata van a szombati, M3-as autópályán történt buszbalesetnek.

Szerdára virradóra ugyanis életét vesztette az a sérült, akit kedden az egri Markhot Ferenc Kórházból szállítottak át a miskolci Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházba.

A középkorú nőt életveszélyes, válságos állapotban vették át, romló központi idegrendszeri tünetekkel. A kórház központi aneszteziológiai és intenzív osztályán kezelték.

Korábban a megyei kórházban ápolt két súlyos, életveszélyes állapotban lévő sérült beteg egyikének olyan súlyos kísérő betegsége volt, hogy az életét már nem tudták megmenteni.

A másik súlyos életveszélyes sérült állapota stabilizálódott, jelenleg a traumatológiai osztály postoperatív őrzőjében ápolják.

Szombat éjjel felborult egy emeletes busz az M3-as autópálya Miskolc felé vezető oldalán, a 133-as kilométernél az ónos eső miatt eljegesedett úton.

A baleset után további autók rohantak előbb a felborult járműnek, majd egymásnak. Kilenc személyautó és két mikrobusz ütközött, ezek között magyar, román és ukrán is volt.

Hárman a helyszínen meghaltak, Hatan súlyosan, huszonketten könnyebben megsérültek.

A felborult busz a debreceni Grand Tours utazási irodáé volt, amely a bécsi adventi vásárra szervezett útról szállította haza az utasokat. A buszon nyolcvanegyen utaztak. A baleset hátteréről itt írunk. (MTI)

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.