Hopp, még pont befér a fa alá az az 1,9 milliárd, amit a siófoki sportcsarnokra ad a kormány

2016 december 23., péntek 15:42
23

1,9 milliárd forintot adott a karácsonyi szünet előtti utolsó pillanatban, december 23-án a kormány a siófoki Kiss Szilárd Sportcsarnok befejezésére. A szerkezetkész épületet, amiről az MTI hírében nem említették meg, hogy eddig mennyibe került, a Siófok Kézilabda és Tenisz Klub tarthatja majd fenn 25 évig.

UPDATE: Utánaolvastam a sztorinak, és még jobb annál is, mint amilyennek elsőre tűnt. Az 1100 fős sportcsarnok beruházását első körben egymilliárdosra tervezték, amiből az önkormányzat 200 milliót adott, a többit tao-ból tervezték. Amit aztán nem fizetett ki az állam, ezért az építkezés tavaly decemberben abbamaradt. Így a kormány mos gyakorlatilag egy év késéssel fizet több mint kétszer annyit. Igaz, cserébe megszerzi a sportcsarnok telkét.

Az építkezést februárban folytathatják, 2017 végére tervezik befejezni.

A siófoki csarnokot eredetileg TAO-támogatásból tervezték megépíteni, abból jutottak el a szerkezetkész állapotig. Ezután nyilatkozta azt a klub elnöke, hogy az ilyen jellegű fejlesztéshez nem elegendőek. (MTI

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt