Tovább háborúzik a kormány az adósság ellen, újabb nagy hitelfelvétellel

A jövő évi bruttó finanszírozási igény 7844 milliárd forint lesz, amiből 1166 milliárd friss hitelfelvételt jelent, a maradék 6678 milliárd forint a lejárt tartozások megújítását szolgálja – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Barcza György, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt. vezérigazgatója.

A devizában lejáró adósságból 1,7 milliárd euró értékű nemzetközi kibocsátású devizakötvény visszafizetése válik jövőre esedékessé, amihez még mintegy 600 millió euró hitelt is törleszteni kell, és a belföldi devizakötvényekből is kifut 100 millió eurónyi. A lakossági forintkötvényekből 3695 milliárd forint jár le.

Varga Mihály azt mondta, hogy a mostani elképzelés szerint a jövő évben 1,2 milliárd euró devizaforrás bevonására készül a kormány, de a piaci lehetőségektől függően ennél több vagy kevesebb is lehet. Barcza György szerint az Államadósság Kezelő Központ ebből 1 milliárd eurós piaci devizakötvény kibocsátásával számol 2017-re.

Az ÁKK munkatársai által a tájékoztatón kiadott prezentáció szerint 2017-ben 835 milliárd forint kötvénylejárat jelentkezik, és 100 milliárd forintos tervezett kötvény-visszavásárlás lesz. A tervezett csereaukció 429 milliárd forintnyi. A 3695 milliárd forintnyi lakossági kötvénylejárat mellett 883 milliárd diszkont kincstárjegy-lejárattal is számolnak.

Az ÁKK tájékozatója szerint tervezett bruttó kibocsátásból 2017-ben 4395 milliárd forint értékben a lakossági állampapírt veszik célba, vagyis várhatóan 700 milliárd forint lesz az állomány nettó növekedése.

Együttesen 62 milliárd forinttal számolnak a letelepedési kötvényből és a belföldi eurókötvény (PEMÁK) értékesítéséből, vagyis egy rövid ideig még jövőre is marad a letelepedési kötvény konstrukció.

Varga Mihály azt mondta, jövő márciusig lehet piacon a letelepedési kötvény, az első negyedév után a konstrukció a jelenlegi formában kikerül a rendszerből, a felülvizsgálata most van napirenden.

A tájékoztató szerint 1046 milliárd forint diszkont kincstárjegy, 1718 milliárd forintkötvény kerül piacra.

Varga Mihály kérdésre elmondta, hogy decemberben durván 600 milliárd forintos költségvetési átcsoportosításról döntött a kormány, a kórházaknak 70 milliárd forintot, a nyugdíjasok év végi juttatására 48 milliárd forintot, az Eximbank feltőkésítésére 47 milliárd forintot csoportosítottak át.

Ezekre a kiadásokra a kedvező államháztartási számok adtak lehetőséget, és ezekkel együtt is az idei ESA-hiány a GDP 2 százaléka körül várható – állította Varga.

Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter beszélget az Országgyűlés plenáris ülésének szünetében 2016. november 22-én (Fotó: Illyés Tibor / MTI)

Jövőre a kormány 4,1 százalékos gazdasági növekedéssel számol, így az áfabevételek miatt sem kell aggódni – mondta Varga, aki szerint együttesen 80 milliárdot vihet el a költségvetéstől az áfacsökkentés, a tej-, tojás- és baromfitermékek, valamint az éttermi szolgáltatások és az internet áfájának mérséklése.

A miniszter szerint a kedvező hozamkörnyezet lehetőséget ad arra, hogy a paksi orosz hitelt is piaci feltételek mellett tudja majd az ország finanszírozni, élhetünk azzal a lehetőséggel, hogy Magyarország, ha akar, bármikor előtörleszthet; erről döntés egyelőre nincs, de 2017-ben már lehet, hiszen eddig jelentős összeget sem vettünk igénybe a hitelkeretből.

A földárverésekből befolyó összeget arra fordította az állam, hogy részben a tervezettnél kisebb államkötvény-kibocsátást hajtson végre, másrészt visszavásároljon olyan magasabb hozamú papírokat, amiket korábban bocsátottak ki – mondta Varga Mihály.

A nemzetgazdasági miniszter az adósságmegújítás lehetséges piacai között említette az euró, a dollár, a jen és a jüan piacát, emellett bejelentette: megkezdődött az egyeztetés az NGM és az ÁKK között arról, hogy új, kétéves lejáratú lakossági állampapír is megjelenhessen.

Varga Mihály kiemelte: a tervek szerint az adósságráta további mérséklődésével az ország sérülékenysége is csökken, mert egyre inkább a hazai megtakarítások lesznek a finanszírozás forrásai. A deviza részarány további csökkentését kell elérni úgy, hogy 2020-ra 20 százalék alatt legyen a mostani 25 százalékkal szemben – mondta. (MTI)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.