Egy morális katasztrófa: újabb részletek kerültek nyilvánosságra Heidegger antiszemitizmusáról

Martin Heidegger a XX. század egyik legnagyobb gondolkodója, hatása messze túlmutat a szűken vett filozófia területén, életműve nélkül nem így nézett volna ki a német és francia irodalom, másmilyen lett volna az egzisztencializmus és komoly hatása volt a társadalomtudományokra is. A mai napig egy világról és az emberről újat mondani akaró filozófus nehezen tudja megkerülni, hogy Heidegger műveihez viszonyulnia kelljen.

Az elmúlt években viszont egyre súlyosabb felhők lengik be ezt az életművet: Heidegger múltjának náci elemei egyre több mindenkit késztetnek arra, hogy újragondolja a filozófus helyét és jelentőségét az egyetemes gondolkodástörténetben.

Azt, hogy Heideggernek vannak sötét pillanatok a múltjában, már régóta lehetett tudni: 1933-ban elvállalta a freiburgi egyetem rektori posztját, ahonnan csak 11 hónappal később mondott le, a náci pártnak pedig 1945-ig tagja maradt. A helyzetet menteni próbáló filozófusok és eszmetörténészek gyakori megoldása volt, hogy azzal érveltek, Heidegger ugyan nyíltan nem szállt szembe a nácizmussal, de a harmincas évek közepétől születő műveiben érezni a fokozatos kiábrándulást, kijózanodást.

Ez a kép viszont erősen omladozni kezdett három évvel ezelőtt, amikor kiadták filozófiai naplóit, a Fekete füzeteket, és melyből kiderült, hogy az antiszemitizmus áthatotta Heidegger filozófiáját, a 'világjudaizmust' a korszak náci ideológiájának megfelelően a nyugati modernizmus egyik mozgatóelemének tartotta.

Idén újabb fontos adalék látott napvilágot: most először publikálták a Martin és testvére, Fritz Heidegger közötti levélváltásokat. A több mint ötszáz levél 2014 óta a marburgi irodalmi levéltárban található meg, de publikálásukhoz idáig a család nem járult hozzá. Most viszont, vélhetően a Fekete füzetek megjelenését követően újra fellángolt vita hatásai miatt is, megjelenhetett egy szerkesztett változat, ami az 1930 és 1946 között levelekből tartalmaz egy válogatást.

És az ezekből kirajzolódó Heidegger-kép az első értékelések alapján lesújtó: míg a Fekete füzetekre még meg lehet próbálni ráfogni, hogy ott egy eszmerendszer egy eleme volt az antiszemitizmus, itt már szó nincs ilyesmiről. Ezekből a levelekből Heidegger, mint magánember és mint megátalkodott antiszemita köszön vissza.

Kiderül még az is, hogy bár később hiába próbálták sokan az ellenkezőjével védeni a filozófust, Heidegger követte a politikai eseményeket, tisztában volt a hírekkel.

Egy 1931-as év végén elküldött levélből derül ki, hogy Heidegger a Mein Kampf egy példányát küldte testvérének karácsonyi ajándékként, kiemelve Hitler hihetetlen és megingathatatlan politikai ösztöneit. A leveleket már ekkor áthatja az általánosító zsidózás, Heidegger Franz von Papen kancellár kormányát egy zsidó összeesküs eredményének látta.

Egy 1933 áprilisában született levélből pedig például olyan nyílt dicséretét lehet olvasni Hitlernek, amit eddig nem ismerhettünk Heideggertől. A következő nagyszerű államférfinak nevezi, kivel megindul majd a Birodalom átalakulása.

A bankár Fritz Heidegger volt a filozófus legközelebbi bizalmasa, sőt, ahogy Hannah Arendt írta róla egyszer, még 1952-ben, Heidegger egyetlen barátja. A testvér leveleiből kevesebb maradt fenn, de ezekből azt látni, hogy bár a weimari köztársasággal szemben ő is ellenszenvet érzett, de jóval szkeptikusabb volt a nemzetszocializmussal szemben, amivel kapcsolatban épp Martin akarta meggyőzni.

1934-től kezdve a levelezésből eltűntek ezek a témák, Heidegger többé nem próbálta megtéríteni testvérét. Heidegger unokája, Arnulf Heidegger írt előszót a most kiadott levelekhez, és ebben azt állítja, hogy a háború alatt nagyapja kritikus és bátor órákat tartott a diákoknak, de a levelekből nem derük ki ilyen gondolkodásbeli fordulat. A levelek alapján a világháborút Heidegger a germán nép önvédelmi harcának látta a bolsevizmus és az amerikanizmus ellen.

A háború utáni leveleiben pedig áldozatnak látta magát és az országát is. Egy 1945. július 23-ai levelében arról ír, hogy a 'KZ-emberek', akik feltehetően koncentrációs tábort túlélő emberek lehettek, akiket a hatóságok átmenetileg Heidegger lakásában szállásoltak el, nem túl kedvesek, az egyetemen pedig szörnyű a helyzet, rosszabb, mint a náci időkben. Egyik 1946-ban született levelében érvel amellett is, hogy háború után a németek kitelepítése a keleti területekről felülmúl minden 1945 előtti szervezett bűnelkövetést, egy 1945-ben írt levélben pedig arról beszél testvérének, hogy mennyire feleslegesnek tartja, hogy utcát nevezzenek el Messkirchben Heinrich Heinéről, (a zsidó származású német költőóriásról), mert nincs semmi értelme.

A Heidegger és az antiszemitizmus című kötet idén év végén jelent meg, az első komolyabb kritikát két a Die Zeit két szerkesztője írta róla. Adam Soboczynski és Alexander Cammann a

most publikált levelek világosan mutatják azt, amit többé nem lehet tagadni: Martin Heidegger esete mind akadémiai, mind morális értelemben katasztrófa a német gondolkodás történetében.

(via LA Review of Books, Die Zeit)