Tartalmas, gazdag esztendő van mögöttünk, de előttünk is

Obligált szilveszteri tréfás-humoros hiláriuszkodásunk soron következő epizódjaként tekintsenek meg egy friss újévi köszöntőt. Illetve mindjárt hármat legitt.

Az idősebbek-öregebbek, betegebbek még emlékezhetnek rá, hogy a kilencvenes évek közepén induló, akkor még meglehetősen Vajna-mentes TV2 vezérigazgatójának, a reggeli rádióműsorok népszerű névnapmagyarázójából lett tévégólemnak, Pintér Dezsőnek volt egy furcsa kattanása, miszerint ő valami köztársaságielnök-szerűség vagy közjogiméltóságféleség volna, ezért aztán folyton újévi köszöntőket prezentált a maga utánozhatatlanul nyálas-kimért stílusában, pezsgős pohárral a kezében.

Úgy tűnik, a Pintér-iskolának vannak még máig harcban álló éltanulói. Sőt! Van, aki túl is tesz a nagy köszöntőn. Például a Hatoscsatorna obskúrus tévécske főszerkesztő-vezérigazgató-mindenese, a róla elnevezett Lillás reggeli című műsor háziasszonya, a Magyar Köztársasági Érdemkereszttel kitüntetett Paor Lilla elég nehezen megmagyarázható módon rögtön három (3!) köszöntővel is jelentkezett, és szintén elég rendhagyó módon, még bőven Szilveszter illetve Újév előtt. (Jó, ez azért világos trend ma a kiskereskedelemben és az ünnepiparban: az Andrássyn már októberben felszerelték a karácsonyi díszeket, egyes karácsonyi vásárol már november elején elkezdődtek, és lassan szerintem lesz olyan, aki már január második hetében ráfordul a nyúlra.)

A három köszöntő ugyanarra a gondolati ívre illeszthető, amely gondolati ívet alapvetően a Kedves Nézők fontosságának középpontba állítása, a Tartalom Igenyességének hangsúlyozása és az esztendő szó indokolatlanul gyakori használata határozza meg. És akkor még a hangulatos aláfestő zenéről nem is beszéltünk.

Szintén értéke a kis tévés etűdöknek, hogy valóságos információözönnel árasztja el a nézőt, felsorolja, mit szoktunk csinálni Szilveszterkor (köszönteni, számot vetni, pezsgőzni, fogadkozni), milyen alkalom is van mostan éppen (eljött az új év, illetve kopogtat az új esztendő az ajtón), és mit szokás csinálni egy tévében (régi műsorok voltak, vannak, de újak is lesznek). Érdemes tehát meghallgatni Paor Lilla kedves szavait, elgondolkodni rajtuk, tanulni belőlük. Mindannyiunknak.