Annyi pénzt gyűjtöttek az indiai bankok, hogy 2017-ben sokkal olcsóbban fognak tudni hitelezni

Indiában nagyon várták Narendra Modi miniszterelnök újévi beszédét, az 1,3 milliárd lakosú ország nagyobb része ugyanis továbbra is magyarázatot vár a kormány novemberi döntésére, amivel bevonták a forgalomból a két legnagyobb címletű indiai bankjegyet, az 500 és az 1000 rúpiást.

A döntés hátterében az állt, hogy a kormány szeretett volna lecsapni a feketegazdaságra, ahol értelemszerűen főleg nagy címletű készpénzzel üzletelnek, és szerették volna rávenni az embereket a bankszámla- és bankkártya-használatra. Utóbbi azért is fontos cél, mert a kormány azzal szeretné a bankokat fokozottabb és bátrabb hitelezésre bírni, hogy rákényszeríti az embereket, hogy több pénzt tartsanak a bankokban.

A pozitív célok ellenére országszerte komoly közfelháborodást váltott ki az intézkedés, ugyanis az utóbbi két hónap szinte minden indiai bankban több száz méter hosszú sorok között telt. Az embereknél ugyanis rengeteg 500 és 1000 rúpiás volt, hiszen ezek a bankjegyek tették ki az indiai készpénzállomány 86 százalékát. A bankokban sokan kisebb címletre váltották a pénzüket, de jócskán voltak olyanok is, akik inkább a bankszámlájukra fizették be.

Újévi beszédében Modi védte az intézkedést, és főleg arról beszélt, hogy 2017-ben az indiai bankoknak több hitelt kell adniuk a szegényeknek, hogy felpöröghessen a gazdaság. Ehhez Modi szerint a kormány kész elindítani egy nagyszabású garanciavállalási programot is.

Az indiai miniszterelnök, Narendrea Modi egy közösségi jógázáson 2015-ben. (PRAKASH SINGH / AFP)

Modi beszédét megtámogatta az indiai központi bank is azzal, hogy egyetlen döntéssel 0.9 százalékkal csökkentette az alapkamatot, ezzel is ösztönözve a hitelezést.

A miniszterelnök beszédét a készpénzbeváltáson feldühödött ellenzék több politikusa is kritizálta. Az országban kifejezetten éles most a politikai szembenállás, a 200 milliós Uttar Pradesh állam ugyanis heteken belül választást tart, és ha itt Modi pártja rosszul szerepel, jelentősen meggyengül a miniszterelnök pozíciója országos szinten is. (Reuters)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.