A cseh belügyminiszter alkotmányban rögzítené a fegyverviseléshez való jogot

külföld
2017 január 02., 19:23
comments 346

Milan Chovanec cseh belügyminiszter hétfőn közzétett alkotmánymódosító javaslatában azt indítványozta, hogy a nizzai és berlini terrortámadásokra válaszul  rögzítsék az ország alkotmányában a fegyverviseléshez való jogot.

A miniszter hétfőn közzétett előterjesztése szerint az aktív és gyors védelem csökkentené a támadók esélyeit a sikerre. A cseh állampolgároknak ezért el kell ismerni a jogát ahhoz, hogy lőfegyverrel védhessék meg életüket, egészségüket és tulajdonukat - írja a belügyminiszter előterjesztése.

A cseh szociáldemokrata párti (CSSD) politikus kezdeményezésének elfogadásához a 200 tagú képviselőház legalább háromötödének, illetve a Szenátus jelen lévő tagjai háromötödének támogatása szükséges. Ehhez viszont a 2014 januárjától hatalmon lévő hármas kormánykoalíció - a CSSD, az ANO (Igen) mozgalom, a kereszténydemokrata néppárt (KDU-CSL) - ellenzéki pártok szavazataira is rá lenne utalva.

A nagyjából 10 millió lakosú Csehországban több mint 800 ezer törvényesen nyilvántartott lőfegyver van magánkézben, és ez minden évvel egyre több lesz. A tervezett alkotmányossági szabályozás ugyanakkor nem vonatkozna majd a Csehországban élő, más uniós országok állampolgáraira. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.