Áder már csomagolni készült, de Kövér útját állta Balog elnökségének

A Fidesz elnökségben többségben voltak azok, akik inkább Áder Jánost támogatták Balog Zoltánnal szemben a tavasszal esedékes államfőválasztáson. Kövér László, a házelnökkel szövetséges Gulyás Gergely és Kósa Lajos frakcióvezető is a jelenlegi elnök maradását szorgalmazta, Orbán pedig ezúttal engedte meggyőzni magát.

A köztársasági elnököt a parlament választja. A képviselők kétharmadának szavazata kell a mandátumhoz, ha nem jön össze, egyszerű többség is megteszi.

Eldöntöttnek tűnt

Hónapokon át biztosra vették a Fideszben, hogy Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumát vezető lelkész lesz Magyarország következő köztársasági elnöke.

Áder János 2012 májusa óta látja el az államfői feladatokat; a Fidesz egykori európai parlamenti képviselője Brüsszelt hagyta ott a hivatalért, és akkor úgy állapodott meg a miniszterelnökkel, hogy egy ciklus erejéig vállalja a megbízatást.

Évekkel később az államfő környezetéből azt lehetett hallani, hogy Áder testhezállónak találja a feladatot, szívesen maradna további öt évig az elnöki hivatalban. Orbán viszont tartotta volna magát az eredeti egyezséghez, Schmitthez képest Áder túl kekec államfőként működött Orbán elvárásaihoz képest, ezért több új jelöltben gondolkodott.

"A Viktor nem engedi meg"

- mondta Áder újrajelöléséről egy elcsent pillanatban az Igazságügyi bizottságot elnöklő KDNP-s Rubovszky György még májusban.

Kövér László házelnök elzárkózott a feladattól, Maróth Miklós Széchenyi-díjas akadémikus jelölésének ötlete volt még napirenden néhány hónapig, mire tavaszra tisztulni kezdett a kép.

Balog jelölésének ötlete tavaly áprilisban került elő: akkor az azóta megszűnt Népszabadság írta azt, hogy "szíve szerint Orbán Balogot jelölné az elnöki posztra". A Miniszterelnökség környékén ősszel többen beszámoltak róla, hogy

Orbán kifejezetten azzal a szándékkal vitte magával Balogot a nyári Európa-bajnokságra, hogy ott körbemutassa a nemzetközi politikai és gazdasági elit néhány szereplőjének, hogy "szokja a légkört", és felkészülhessen az új megbízatásra.

Orbán Viktor, Csányi Sándor és Balog Zoltán 2016. június 14-én Bordeaux városában, a Matmut Atlantique stadion lelátóján az Ausztria-Magyarország csoportmeccs közben. Fotó: AFP / TOBIAS SCHWARZ

Áder már csomagolni készült

A kérdés elsősorban az elnökségi üléseknek adott témát - négyszemközt a kormányfő nem kötötte orrára sem miniszterének, de még hivatalban lévő elnöknek sem, hogy pontosan milyen szempontokat mérlegel.

Fejtörést az okozott, hogy Balog jelölésével mind a miniszterelnök, mind az államfő református felekezethez tartozott volna, és a kormányfő szerint a katolikus egyház illetve a hívek ezt nem feltétlenül nézték volna jó szemmel.

Semjén Zsolt, a kereszténydemokraták elnöke egy minisztériumi beszélgetőtárs szerint személyesen ajánlkozott fel a miniszterelnöknek, hogy ha Balog lesz a jelölt, ő kész nyíltan megvédeni a döntés a katolikus hívek és az egyház előtt is.

December elején Áderék már szinte csomagoltak; biztosnak látszott, hogy Balog teheti le az esküt 2017 tavaszán. Az ATV részletesen foglalkozott az üggyel, meg is interjúvolta az érintetteket: miniszter december második hetében maga is zavartan nyilatkozott az ügyben.

Az első árulkodó jel Orbán nyilatkozata volt Brüsszelben, amiből az látszott, hogy a kérdés a közelgő elnökségi ülésig teljesen nyitott.

A Fidesz elnöksége december 19-én és 20-án tartott elnökségi ülést Dobogókőn, itt született meg a végső döntés: Áder János marad, adott hírt róla az ATV honlapja adott hírt.

Kósa frakcióvezető december 20-án már úgy nyilatkozott, mintha Balog korábban fel sem merült volna komoly lehetőségként: "Balog miniszter úr hírbe hozása légből kapott volt. Neki a legkellemetlenebb az egész".

Az elnökségin a tagokon túl részt vesz a választmányi elnök (Kövér) és a frakcióvezető (Kósa is). A házelnökön túl állítólag épp Kósa érvelt leghatározottabban a jelenlegi elnök maradása mellett: nem csak Áderrel való személyes jó viszonyuk játszott ebben szerepet, hanem praktikus megfontolások is.

Áder népszerű a párton belül, a képviselők jelentős része elégedett vele. Balog jelölése ellen szólt az is, hogy miatta egy évvel a választások előtt meg kellett volna bontani a kormányt. Az EMMI a legnagyobb szakminisztériumnak számít a kabinetben, több konfliktusos területtel. Ezek akár a kampányban is támadási felületet adhatnak az ellenzéknek, oktatástól egészségügyig, és a miniszter utódlását addig nem lehetett volna könnyen megoldani. Állítólag Kövér kifejezetten harsányan érvelt, és ragaszkodott a döntéshez.

Kövér László (már bajusz nélkül) és Balog Zoltán az Opera újévi koncertje utáni fogadáson. Fotó: Németh Anna / Anna Németh Photography

A Kövérrel kifejezetten bizalmas viszonyban lévő Gulyás Gergely alelnök is a jelenlegi állapot fenntartását támogatta. (A felsoroltakon kívül még Pelczné Gáll Ildikó, Németh Szilárd és Kubatov Gábor, a kampányok szervezésében fontos szerepet hordozó pártigazgató még tagja a testületnek.)

Orbán karácsony előtt egy nappal tájékoztatta Ádert a döntésről, és a Fidesz elnökségének egyhangú döntéséről. Áder környezetéből úgy tudni, hogy nagyon váratlanul érte a felkérés.

Az elnökség a frakciónak azt javasolja, hogy az államfőválasztáson a jelenlegi köztársasági jelölését és megválasztását támogassa.