Mészáros Lőrinc-közeli céget MSZP-Jobbik-közelizett a Fidesz, hogy elmeneküljön Kun-Mediátor Marcsika baljós árnyéka elől

Klasszikus dezinformációs örvénytaktikával próbálkozik a Fidesz, amióta kitört az egész Karcagot sokkoló Kun-Mediátor-ügy.

Az ügy lényege az volt, hogy kiderült, egy Kun-Mediátor nevű utazási irodában ülő, Dobrai Sándorné Nagy "Kun-Mediátor" Marcsika nevű, rikító piros hajú hölgy, aki illegálisan, pénzváltásnak álcázva szedte az alföldi város megtakarítóinak bevételét, nem legitim befektetésekkel fizeti az évi 20-40 százalékos hozamokat, hanem piramisjátékkal. Aztán egyszer csak felszívódott, tíz-húsz milliárd forintnyi kárt maga mögött hagyva napozott másfél évig Belize-ben a Karib-tenger parjainál, és itt csak azért bukott le, mert megint piramisjátékot kezdett szervezni.

Mivel Karcagnak korábban évtizedeken át volt polgármestere Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, de a nemzetgazdasági miniszter Varga Mihály is innen származik (és gyakran jár vissza), és egyébként is mindenki mindenkit ismer és mindenről tud a kisvárosban, ezért rögtön megfogalmazódott sokakban az kérdés, hogy ugyan miről tudhattak a helyi fideszes nagyemberek. A várost uraló Fidesz viszont rögtön ellentámadásba kezdett, ennek az a lényege, hogy az egyik Kun-Mediátor Marcsikához kötődő céggel azonos telephelyre volt bejelentve egy másik cég, az Épkar, amely egykor állítólag támogatta nem fideszes jelöltek kampányát. A helyi Fidesz szerint ennél nem is kell több bizonyíték, hogy az összes többi brókerügyhöz hasonlóan a Kun-Mediátor-ügy is szocialista (és jobbikos) brókerügy. Ezt a történetet újra előszedte a héten a TV2, hogy aztán végigfusson az egész hatalmi propagandagépezeten az Origótól a Riposztig.

A vicc az, hogy a le-MSZP-Jobbik-közelizett Épkar most már a Mészáros Lőrinc-féle építőipari birodalom része,

írja a Heti Válasz.

Az Épkarban tulajdonosként benne volt idősebb Szeivolt István és ifjabbik Szeivolt István is, a céget utóbbi vezeti. Az Épkarnak tulajdonrésze van a Magyar Építőben, amit Mészáros Lőrinc vőjelöltje (talán már veje?), Pálffy Balázs, ifjabbik Szeivolt István még az igazgatótanácsnak is tagja. Egyébként a Facebookon ifj. Szeivolt felesége, Szeivolt Titanilla ismerőse Tiborcz Istvánnak, a Válasz szerint még az Orbán-Tiborcz esküvőn is ott voltak. (Az Épkar cégvezetésben inaktív résztulajdonosa, idősebb Szeivolt István az, aki a TV2 "riportja" szerint rendszeresen "csókolózott" Kun-Mediátor Marcsikával.)

További cikkeink
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;