Elözönlötték Németországot is a kamuhírek

külföld
2017 január 09., 20:34
comments 136

Német kormányzati tisztviselők szerint példanélküli a kamu híreknek az a burjánzása, amit az utóbbi időszakban tapasztaltak, és mely mögött sokan orosz befolyásolási kísérletet gyanítanak. Az országban idén választásokat tartanak.

Közben a belföldi hírszerzésért felelős ügynökség, a BfV megerősítette, hogy decemberben ugyanazt a támadó infrastruktúrát használták a Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (OSCE) számítógépes hálózata ellen, amit 2015-ben a német parlament rendszere ellen is bevetettek, és mely mögött a hatóságok szerint egy orosz hackercsapat, az APT28 áll.

A BfV múlt hónapban figyelmeztetést is kiadott, mely szerint óriási anyagi erőforrások és orosz propagandaeszközök széles tárházát bevetését tapasztalták, melyeknek célja a német kormány destabilizálása.

A kormány szóvivője, Steffen Seibert most arról beszélt, hogy Németország minden szóba jöhető eszközzel védekezni fog az online kamuhírek terjedése ellen, és szerinte a legjobb eszköz a nagyobb átláthatóság biztosítása. Seibert szerint olyan mértékű jelenséggel állnak szemben, amihez hasonlót nem tapasztaltak még korábban.

A német kormány egyes tervek szerint külön sajtószolgálatot hozhat létre, aminek a célja a kamuhírek semlegesítése és cáfolása lenne. Hasonló intézkedéseket jelentett be Csehország is a múlt hónapban. Ugyanakkor a német folyamatokat ismerő források szerint lehet, hogy a német tervből nem lesz semmi, mivel a kormány el akarja kerülni annak látszatát, hogy egy választás évében befolyásolni akarja a hírközlés területét.

Oroszország határozottan tagadta, hogy cybertámadásokat viselnének nyugati kormányok és intézmények ellen. Hétfőn a Kreml az amerikai hírszerzési jelentésekre is reagált, mely szerint Oroszország megpróbálta befolyásolni az amerikai választásokat Donald Trump javára. Az orosz kormány szerint nincs bizonyíték arra, hogy országuk bárhogy is érintett lenne a demokraták elleni hackelésekben. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.