Három dolgot vár el a Jobbiktól a Szombat főszerkesztője

Szántó T. Gábor, a Szombat című zsidó lap főszerkesztője összeszedte, hogy szerinte mit kellene tennie a Jobbiknak ahhoz, hogy a magyarországi zsidóság párbeszédet kezdjen a párttal. A Jobbik hiteles megjavulásához ezeket várná el:

  • Tegyék világossá álláspontjukat a Holokauszt emlékezetével és az azzal összefüggő állami felelősségvállalással és feladatokkal kapcsolatban az euroatlanti világban elfogadott normák szerint;
  • Juttassák világosan kifejezésre pártjuk elítélő viszonyát a nyíltan antiszemita, rasszista csoportosulásokhoz és fórumokhoz;
  • Fogalmazzák meg világosan álláspontjukat Izrael Állam létjogosultságáról, valamint a nyugati világ értékeit fenyegető iszlám fundamentalizmussal és a terrorral szemben.
Lábak a Jobbik 2016-os augusztus 20-i majálisáról.

A téma azért merült fel, mert a párt elnöke jókívánságokat küldött Köves Slomó rabbinak hanuka alkalmából, ő azonban ezt a párt korábbi antiszemita gesztusai miatt visszautasította, mire Vona Gábor azt írta vissza, hogy régen a csordaszellem miatt engedett a kirekesztésnek, de ideje van már a párbeszédnek. (szombat.org)

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.