"Mészáros Lőrinc"-közeli bank hitelére cserélte az állami hitelt a TV2

gazdaság
2017 január 11., 13:21
comments 68

A Világgazdaság írta meg pár napja, hogy az állami Eximbank eladta az Andy Vajna kormánybiztos és kaszinómogul tulajdonában álló TV2-t finanszírozó hitelét. Arról viszont nem szóltak, melyik az a "piaci" szereplő, amelyik átvette a hitelt. Szerencsére a közjegyzői kamara honlapján lévő nyilvántartásból kiderül, ki az új finanszírozó: az MKB Bank, írta meg a Napi.hu.

A nyilvántartás szerint most már 11,088 milliárd forint hitelt fedeznek a TV2 eszközei, a zálogjogosult pedig most már egyedül az MKB. A változás 2016. december 27-én került be a nyilvántartásba.

Az MKB Bank körül furcsa események zajlottak le tavaly. Miután az állam csúnyán áron felül megvásárolta az elképesztően veszteséges bankot bajor tulajdonosoktól, megtisztították mérgezett eszközeitől, és nem sokkal később újra privatizálták, ismeretlen tulajdonosoknak. Róluk később kiderült, hogy a legnagyobb közöttük nem más, mint Szíjj László építőipari mágnás, akinek Duna Aszfalt köré tömörülő birodalma több szálon összeépült "Mészáros Lőrinc" cégcsoportjával. Az új tulajdonosok meghagyták azt a korábbi menedzsmenetet, akiket még az állami időkben tettek oda Matolcsy Györgyék.

Az MKB az utóbbi időben beszállt a Mediaworks és a Hunguest finanszírozásába is, amelyek az utóbbi időben szintén "Mészáros Lőrinc" közelébe sodródtak. (Napi.hu, Valasz.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.