35 cég összesen 24,3 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást kapott

gazdaság
2017 január 18., 14:53
comments 38

A kormány bejelentette, hogy 35 nagyvállalat összesen 24,3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapott költségvetési forrásból a 2015-ben elindított Nagyvállalati Beruházás Támogatási programban, amit az EU-s forrásokból kiszoruló, hazai nagyvállalatok támogatására 3 milliárdos keretösszeggel indítottak, majd 2016-ban az összeget megemelték előbb 15 milliárdra, aztán 24,3-ra – idézte fel a Portfolio.

A tavaly december végén aláírt támogatási szerződéseknek köszönhetően 61,5 milliárd forintos fejlesztés indulhat el Magyarországon, csaknem 1200 új munkahelyet teremtve. 2016 végéig 35 támogatási döntés született, és az NGM 24,3 milliárd forintnyi támogatásra vállalt kötelezettséget.

A legtöbb pénzt, 4,5 milliárd forintot a budapesti székhelyű Vajda Papír Kft. kapta, míg a Rába Cégcsoport 3 cége 3,2 milliárdot és a Gyermelyi 2,4 milliárd forintot kapott. A 10 legnagyobb támogatást kapó cégek között ott van az Univer, a Jász-Plasztik Kft., a Béres Gyógyszer Zrt., a Gallicoop, a Kecskeméti Konzervgyár, a Tranzit-food Kft. és a Kunplast-Karsai Zrt. is. A teljes lista a Portfolión látható.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.