A Blikk készített interjút a zöld dossziés Horváth Andrással, akit egykori munkaadója, a NAV még 2013-ban jelentetett fel, mert
a gyanú szerint illetéktelenül jutott hozzá adóhatósági adatokhoz, és illetéktelenül is vitte ki azokat.
Ügy csak mostanra lett belőle, a héten hallgatták ki először a nyomozók, akik Horváthot bűnügyi nyilvántartásba is vették.
"A nyomozók empatikusak voltak velem, látszott, hogy csak parancsot teljesítenek. Ennek ellenére nagyon rosszulesett az egész,"
mondta a lapnak. Az eljárás Horváth szerint csak arra jó, hogy
"a félelmet elültessék az emberekben: nemcsak kirúghatják azokat, akik feltárják a rendszer működését és a korrupciót, hanem büntetőeljárást is indíthatnak ellenük. Ami ellenem zajlik, az szimpla politikai bosszú, mert kiálltam a nyilvánosság elé a zöld dossziémmal."
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.