A neve és kiléte (leleplezése) miatt itthon is sok figyelmet kapott írónő Elena Ferrante négyrészes "Nápolyi regények” sorozatának első kötete nemrég megjelent magyarul is. Elolvastuk.

Az, hogy a szerző kilétére évekig homályban maradt részben valószínűleg szintén hozzájárult a kötetet dicsérő hangok erejéhez. Márpedig a siker robbanásszerű volt, Ferrante világszerte gyorsan a sikerlisták élére ugrott.

Egy biztos, álnév mögött rejtőzve a történet és a stílus lett a fontosabb, Ferrante identitását boncolgató elméletek közül volt, amelyik úgy vélte igazából biztos egy férfi áll a sorok mögött.

Mert hát ki más is írhatna hitelesen egy nő szemszögéből, nőkről, barátságról, féltékenységről, versengésről, mint egy férfi?

Hát nem. Ferrante ugyanis ezt tudja. Bonyolult érzelmekben gazdag, empatikus, erőszakkal, lemondással és döntésekkel teli történetet ad az olvasóinak. Gördülékeny, olvasmányos.

Barátságról őszintén

Az idős Elena Greco váratlan hírt kap. Legjobb barátja „Lila” Cerullo eltűnt. Nyom nélkül. Épp ahogy akart. Elena elhatározza, mindent elmesél, amit barátnőjéről csak tud. Ahhoz azonban, hogy Liláról mesélhessen magáról és a kettejüket körülvevő számtalan más emberről is mesélnie kell. A nápolyi negyed számos lakójának története villan fel ezért, hiszen mind hatnak valamilyen módon a lányokra is. Plasztikus képet kapunk az (erő)viszonyokról és az 50-es évek nápolyi hétköznapjairól, ahol a szegénység, erőszak, durvaság, tanulatlanság, viszálykodás az élet természetes része.

Sok apró esemény, hétköznapi emlékek építik fel a regényt. A két lány felnőtté válását egy olyan közegben követhetjük, amiben

bénító módon mindennapos a tehetetlenség, a fizikai és szexuális zaklatás. Ahol az ambíciók letörése vagy elhalása szokványosabb, mint azok kibontása.

Az oktatás, tanulás az egyik kitörési pont, főleg ha valaki szegénynek, pláne még lánynak is született. A tanulás ezért az emancipálódás lehetőségét is jelenti. Az egyik lánynak sikerül is továbbtanulnia, a másikat megfosztják ennek lehetőségétől, bár ennek ellenére képzi magát. Nem meglepő, hiszen Elena és Lila folyton elemzik, méregetik barátnőjüket és önmagukat.

Elena inkább szorongó, Lila robbanékony, lázadó személyiség. Kettejük barátsága a tanulásban, a jövő eltervezésében is folyamatos és kölcsönös motivációt ad. Rivalizálásuk nem lehúzza őket, hanem erősíti akkor is, amikor lehetőségeik, választásaik és döntéseik különböző irányba viszik őket, amikor egyikük 16 évesen az oltárnál találja magát a másik pedig ambíciókkal tele az önállósodás küszöbén. A regény első kötete itt véget is ér, de a történet korántsem.

A nők által írt, pláne nőkről szóló könyvek gyanúsan sokszor végezték eleve beskatulyázva a romantikus, vagy chicklitnek csúfolt könyveket gyűjtő polcokra

Szerencsére ez is változófélben van. Egyre nagyobb és szélesebb a választék. Főleg azok érezhetik ezt, akik angolul is olvasnak, de a magyar kiadók is kezdenek ráérezni talán, hogy jó, ha nem csak férfiak írnak férfiakról, hanem van csomó jó könyv férfiaktól, nőktől, férfiakról, nőkről. Minden műfajban. A felnőtt és az ifjúsági irodalomban is.

Mert hol van az már, amikor az összes kalandos könyvben fiúk voltak a főhősök, a lányok meg a mellékszereplők, vagy megmentendő nyafigépek, házasságról álmodozó egydimenziós figurák.

Az olvasni szerető lányoknak és nőknek ma már rengeteg sokszínű, sokféle, emberi hősnőt kínálnak a könyvek. Bár a végletekig leegyszerűsített női és férfi szerepminták és klisérománcok is tartják magukat, de könnyedén el is kerülhetőek, ha akarjuk.

A választék tényleg bőséges, bár itt feminfón csak ezekről a könyvekről írtunk korábban:

• Ann Leckie - Mellékes igazság (Sci-fi, aminek a főszereplője nem egy férfi)
  
• Anna Erelle - A Dzsihád jegyese (Egy fiatal az iszlámba frissen betért francia lányt valahogy így hálóz be egy ISIS-harcos)