Az új úszóelnök első dolga volt, hogy lecserélte Hargitay Andrást

sport
2017 január 25., 14:22
comments 109

Bienerth Gusztáv, a MÚSZ január 8-án megválasztott új elnöke szerdán a szervezet első ülésén egyből leváltotta Hargitay András szövetségi kapitányt. A MÚSZ közleménye szerint a feladatot Sós Csaba szakmai alelnök veszi át csütörtöktől.

MTI Fotó: Koszticsák SzilárdHargitay András az előző elnök, Gyárfás Tamás bizalmi emberének számított, és Gyárfás lemondása után azzal ment neki Hosszú Katinkának, hogy „Ezt akartad, Katinka? Örülsz neki? Ez volt a célod?”, amiért lázadást indított az elnök ellen.

Hargitay tavaly áprilisben lett az úszók szövetségi kapitánya, amiután elődjéről, Kiss Lászlóról kiderült, hogy 1961-ben csoportos nemi erőszakért két társával együtt jogerősen börtönbüntetésre ítélték. 

Bienerth Gusztáv sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az átalakítás értelmében a mindenkori edzőbizottság vezetője, azaz Sós Csaba látja majd el a kapitányi feladatokat. A felnőtteknél Hargitay András, az utánpótlás válogatottnál Petrov Iván, a nyíltvízi szakágban pedig Gellért Gábor megbízatása szűnik meg ezzel.  (MTI)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt