Mentősök dobják össze a pénzt a rendőrök által megbüntetett, 4 éves, leukémiás kislány szüleinek

belföld
2017 január 26., 17:43
comments 590

A 444 írta meg szerdán annak a családnak a történetét, akik a húszéves Opeljükkel hozták fel 180 kilométerről a kislányukat a soros kemoterápiás kezelésére. A gyereket az előzetes tervek ellenére bent tartották a fővárosi kórházban, az egyedül hazainduló apát - annak ellenére, hogy nála voltak a kezelést bizonyító papírok - a rendőrök 15 ezer forintra büntették, mert a kocsi szmogriadó idején nem közlekedhetett volna. Annak ellenére nem voltak hajlandók még csak belepillantani sem a papírokba, hogy a riadóra vonatkozó fővárosi rendelet szerint az orvosi kezelésre igyekvők mentesülnek a korlátozás alól.

link Forrás

A sztorit sok más lap mellett átvette a Blikk is. Először náluk jelentkezett Károly, a mentősofőr, akivel az imént nekem is sikerült beszélnem. Károlyt és kollégáit felháborította az eset, mert ők pontosan tudják, hogy egy ilyen kezelés miatt a család mentőt nem hívhatott volna, a legyengült immunrendszerű gyerekkel pedig nem szabad vonattal vagy busszal utazni, így nem lehetett más választásuk. Egy csapat mentős kolléga ezért összeadja a pénzt és kifizeti a büntetést a család helyett. Már felvettem a kapcsolatot az érintettekkel, akik így nemsokára megkaphatják az összeget. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.