Rétvári szerint világelsők leszünk a kereszténymentésben

Miután Szily László kollégánkat pénteken reggel kiüldözték a kersztényüldözésről szóló konferenciáról, a megmaradt közönségnek Rétvári Bence elárulta, hogy

Magyarország a keresztényüldözés ellen fellépő szervezetek központjává és támogatójává akar válni.

Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára és Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Főegyházmegye érsek-metropolitája és Marton Zsolt, a Központi Papnevelő Intézet rektora beszélget a hitükért üldözött keresztények segítésének, támogatásának lehetõségeiről tartott, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkárság rendezvénye kezdete előtt a budapesti Központi Papnevelõ Intézetben - Fotó: MTI/Marjai János

Rétvári Bence szerint ma nagyobb mértékű a keresztényüldözés a világban, mint Néró korában, hiszen minden öt vallási üldözött közül négy keresztény. Ezért arra kérik a közel-keleti vallási vezetők a magyar kormány képviselőit, hogy a többi között Irakban és Szíriában teremtsenek jövőképet, nyújtsanak humanitárius segélyt a nyugati demokráciák a keresztényeknek, ne pedig a befogadásukkal akarjanak segíteni.

Török Tamás, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkár - Fotó: MTI/Marjai János

Török Tamás, az Emmi üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkárságának vezetője arról beszélt, hogy kétezer éves keresztény kultúrák felszámolása zajlik a Közel-Keleten és az Európai Unióban is nő a vallási indíttatású terrorcselekmények száma.

Kiemelte, a helyettes államtitkárság létrehozását a többi között az indokolta, hogy koordinációt teremt a kormányon belül a keresztényüldözés elleni fellépés érdekében, illetve jogszabályokat is kezdeményezhet. Továbbá együttműködnek a külügyi tárcával és az egyházakkal, civil szervezetekkel is, illetve kapcsolatban állnak az ENSZ-szel, a hágai bírósággal és az Európai Parlamenttel.

Török Tamás közölte, speciális ösztöndíjprogramot dolgoztak ki az üldözött keresztények képviselői számára és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen előadássorozatot tartanak az üldözött keresztény egyházakról.

Hölvényi György európai parlamenti képviselő azt hangsúlyozta, hogy egy kereszténydemokrata politikus legfőbb feladata az EP-ben, hogy felhívja a figyelmet egy vallástalan Európában a keresztények szenvedésére és közös cselekvésre késztesse az európai partnereket. 

Szerinte Európa nem tud egységet felmutatni a keresztényüldözés ellen, ezért volt szükség a magyar kormánynak a keresztényüldözés elleni helyettes államtitkárság létrehozásáról szóló döntésére.

Ugyanis valakinek el kell kezdeni ezt a folyamatot. HOzzátette, hogy annál is inkább, mert például ha a következő egy évben nem mennek vissza százezrek Irakba, megszűnik a helyi kereszténység.

A politikus szerint nemcsak a kereszténységre veszélyes, de az iszlámot is szétrombolja a keresztényellenesség.

A tanácskozás második részében zárt ajtók mögött külföldi keresztény szervezetek képviselői számoltak be működésükről, illetve a közösségüket ért atrocitásokról. (MTI)