Feltalálták a víz- és szappanálló telefont

TECH
2017 január 28., 08:00
comments 109

Egy japán cég, a Kyocera feltalálta a telefont, ami kibírja, ha a gazdája mondjuk nagyon be van tépve és véletlenül elmosogatja, ahogyan ezt itt demonstrálják:

link Forrás

A Kyocera rafre márciustól három színben (halványrózsaszín, fehér és világoskék) kapható lesz Japánban és az a pláne benne, hogy az érintőképernyője vizes kézzel és kesztűyvel is használható. Hogy ne ázzon be, igyekeztek kevés lyukat tenni rá, ezért nincs is rajta hagyományos hangszóró, se mikrofon, a telefon okos hangrendszere a rezgések továbbítja a hangot.

A cégnek nem ez az első mosogatásálló telefonja, de a DIGNO rafre nevű prototípus csak a folyékony szappant viselte el, a hagyományos szappant nem. A kettő között nem tudom, hogy tesz különbséget, hiszen ez sokszor még embereknek sem sikerül, de a Mashable azt állítja, így van.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.