Nem említi a zsidókat a Fehér Ház holokauszt-emléknapi közleménye

külföld
2017 január 29., 08:36
comments 493

A Fehér Ház közleménye, amit a holokauszt-emléknap alkalmából adtak ki, nem tesz említést sem a zsidókról, sem pedig az antiszemitizmusról. A Trump-adminisztráció első ilyen közleménye ebből a szempontból éles ellentétet képez Barack Obama vagy George W. Bush hasonló közleményeihez képest, azokban ugyanis nagy hangsúllyal szerepeltek a zsidóság szenvedései.

A Fehér Ház szóvivője szerint a közlemény azért lett ilyen, mert Trumpék igyekeztek megemlékezni minden csoportról, ami szenvedett a holokauszt alatt. Még küldtek egy Huffington Post cikket is, ami leírja, hogy a nagyjából 6 millió lemészárolt zsidó mellett a nácik módszeresen kiirtottak további 5 millió embert, köztük cigányokat, kommunistákat, anarchistákat, ellenállókat, értelmi és testi fogyatékosokat.

Több amerikai szerveztet is felháborodott azon, hogy nem említette a zsidókat a közlemény, mert szerintük a holokauszt emléknapon azt is fontos elismerni, hogy Hitler konkrétan a zsidók kiirtását tervezte. És ugye van egy csomó szervezet a világon, ami szerint az is antiszemitizmus, ha valaki kisebbíteni próbálja azt a fokot, amennyire a holokauszt a zsidók ellen irányult, vagy teljesen figyelmen kívül hagyja ezt. (CNN)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.