Szeretnél havi százezrekkel ismeretleneket gazdagítani Rogán Antal sikamlós lakáslottós rendszerében?

gazdaság
2017 január 30., 17:33
comments 279

Pénzügyi mazochisták, figyelem!

A Portfolio.hu szerint megjelent az első Nemzeti Otthonteremtési Közösséget (NOK) szervező csoport az interneten. Akinek esetleg kimaradt, hogy mi ez: a NOK-ról szóló törvényt Rogán Antal minisztériuma adta be, és egy egész egyszerű, latin-amerikai mintájú lakáslottós fogyasztói csoportról van szó. Az ember befizet havonta egy csomó pénzt, kap állami támogatást, de lejön a masszív szervezői díj – a csoport tagjai által befizetett pénzre pedig lehet havonta licitálni, egyébként pedig bízni a szerencsében, hogy majd egyszer ki fognak sorsolni. (Egyébként van egy 1 százalékos belépési díj is.)

A szegényebb befizetők szinte garantáltan rosszul járnak vele, mivel ők nem tudnak licitálni: még az is lehet, hogy tíz vagy tizenöt évig fizetik be pénzt, kamatot nem kapnak, viszont levonják a szervezői díjat – ami olyan magas is lehet, hogy simán elviheti az állami támogatás nagy részét. A Portfolio.hu számítása szerint egy tízéves közösségben összegyűjtendő tízmillió forinthoz havi 93 ezer forintot kell befizetni, amiből tízezer a szervezői díj, ami a 17 ezres állami támogatás több mint felét elveszi.

A legnagyobb csavar pedig az, hogy a törvény első verziójában egyetlen üzleti érdekcsoportra, az Ötvös Géza és Szani János tulajdonában álló Carion-Poligrupo társaságra szabták a NOK-indítás feltételeit, később pedig (miután Áder János visszaküldte a törvényt) ezt arra módosították, hogy csak a Carion ügyvezetői által javasolt szervezők is bekerülhetnek a körbe.

A honlap, ahol valaki gyűjteni kezdte az érdeklődőket, az elsolakas.hu, semmit, de semmit nem árul el arról, hogy kik üzemeltetik.

Van viszont 1 db. komment:

És néhány olyan, azonnal bizalmat keltő kiszólás, mint: "Mindez túl jól hangzik? Túl szép, hogy igaz legyen?" vagy: "Ez nekem tetszik, kettőt kérek! Kérhetek?"

A domain.hu szerint egy apró ceglédi cég üzemelteti a domaint, a K-Ing Hungary Kft. A mikrocég tulajdonosa, Kádas Viktor egy nagyobb árbevételű távközlési-mérnöki cég, a Shelton Kft. tulajdonosa is. Persze nem biztos, hogy ez a cég szervezi a NOK-ot (fura lenne, mivel minimum százmilliós alaptőkéjű Zrt. jöhet csak szóba a honlap által is hivatkozott ellenőrző hatóság, az MNB szerint), lehet, hogy csak a honlapot csinálják, mindenesetre hagytam egy kérdést a honlapon, hogy kihez van szerencsénk – ha válaszolnak, frissítem a cikket. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.