Tarlós nyilvánosságra akarta hozni az OLAF-jelentést, de a Miniszterelnökség leállította

POLITIKA
2017 február 01., 09:41
comments 154

A főpolgármester az Inforádióban beszélt arról, hogy megkapta a Miniszterelnökségtől az OLAF-jelentést. Már csak azt nem érti, miért folyik „egy ilyen, kicsit álságos vita a nyilvánosságra hozatalról”. Nem érti, miért nem hozza nyilvánosságra a saját jelentését az OLAF, vagy ha nem hozhatja, akkor miért adja úgy másoknak, hogy közben „kvázi megfenyegeti”, hogy „hozd nyilvánosságra, ha akarod, de ha valamilyen adatvédelmi szabályt sértesz, akkor problémád lehet”.

A kormány ugynis azzal kapta meg a jelentést, azzal, hogy köteles az Európai Unió vonatkozó adatvédelmi szabályait betartani.

A főpolgármester közölte, az adatvédelmi biztostól és a Miniszterelnökségtől is kapott levelet, amelyben lebeszélték arról, hogy nyilvánosságra hozza a jelentést, hacsak nem akar évekig pereskedni például multinacionális cégekkel. Ő ugyanis kilátásba helyezte, hogy a tiltások ellenére megteszi ezt .

Tarlós nagyon örülne, ha „ennek a játéknak vége szakadna”, mert szerinte ez csak arra jó, hogy a jelentés nyilvánosságra hozataláig ködösíthetnek azok, „akik politikai motivációval vagy talán ijedtségből, riadtságból” összevissza beszélnek, találgatnak, próbálnak teóriákat felállítani. (MNO)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.