
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerint a NAV mindenkori vezetője főszerkesztői, szerkesztési feladatokat lát el az Adóvilág hivatalos szaklapnál és az Adó és Vámértesítő lapnál
– közölte a NAV az MTI-vel arra reagálva, hogy kiderült: Tállai András, a nemzetgazdasági tárca parlamenti államtitkárának, az adóhivatal vezetőjének vagyonnyilatkozatából kiderül, két adótanácsadással foglalkozó cégtől is van jövedelme, és ezután nem is mondott le.
A NAV közleménye szerint a két újság a hatóság által hivatalosan alapított lap, aminek a szerkesztésében a NAV több munkatársa közreműködik. Az Adóvilágot a Saldo Kft., a Vámértesítő lapot a Kompkonzult Kft. adja ki – írják a közleményben, de a NAV honlapja szerint felcserélték a két céget, az Adóvilágot a Kompkonzult Kft., a Vámértesítő lapot pedig a Saldo Kft. adja ki.
A NAV most azt is közölte, hogy a közszolgálati jogviszonyra vonatkozótörvény alapján nem összeférhetetlen munkaköri feladattal összefüggő egyéb szellemi tevékenységet végezni, erre irányuló jogviszonyt létesíteni.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.