Ekkorát fordult a magyar jobboldal Putyin körül

Szerdán hosszú cikkben idéztük fel, milyen szerepe volt az 1999-es lakóházrobbantásoknak Vlagyimir Puytin felemelkedésében, aki a merényletek előtt szinte teljesen ismeretlen volt, utána viszont simán megnyerte az elnökválasztást.

A cikk egyik fontos forrása David Satter, a Financial Times és a Wall Street Journal volt moszkvai tudósítója volt, aki több könyvet is írt a témában. Szerinte a robbantásokra azért volt szükség, hogy az akkor távozó elnököt, Borisz Jelcint és köreit ne érje utol az elszámoltatás, hanem át tudják adni a hatalmat a kijelölt utódnak. Satter szerint tehát lényegében Putyin elnöksége egy 300 ember életébe kerülő provokációból nőtt ki. Azok közül, akik hasonlóan gondolták, és meg is kísérelték ezt bebizonyítani, sokakat megöltek már, David Sattert csak kitiltották Oroszországból. Minderről bőven van szó a cikkben.

Satter 2013 októberbében Budapesten járt, a Danube Institiute hívta meg. A Puskin moziban levetítették az Age of Delirium című könyve alapján készült filmet, ami arról szól, mit jelentett az oroszok számára a Szovjetunió bukása, és az ezt követő időszak. A filmet egyébként két hónappal később, decemberben Kijevben a Majdan téren is levetítették, a tüntetők a fagyban állva nézték végig.

A budapesti vetítés utáni beszélgetésen Satter Schmidt Máriával szerepelt együtt. 

Az erről készült videót itt lehet megnézni:

Mindez alig néhány hónappal azelőtt történt, hogy Orbán Viktor váratlanul azzal jött haza Moszkvából, hogy megkötötték a paksi üzletet, aminek hullámainak gyakorlatilag a teljes magyar jobboldal 180 fokos fordulatot vett Putyin-ügyben.

Arról, hogy ma hogyan jelenik meg Putyin a Fidesz-médiában, az Index készített videót:

Schmidt Mária pedig mára pont úgy foglalt egy lapot és vont totális politikai irányítás alá, ahogy az orosz médiában szokás.

Schiffer András volt LMP-s parlamenti képviselő ma ezt az összeállítást készítette Orbán Viktor pár évvel ezelőtt Putyin-ügyi megszólalásairól: