Orbán újra elmondta a 6,5 milliárd dolláros magyar veszteségről szóló hazugságot

gazdaság
2017 február 02., 14:40
comments 158

Hat és félmilliárd dolláros veszteséget okoztak Magyarországnak az Oroszországgal szembeni Európai Uniós szankciók – dörögte helytelenítő hangsúllyal Orbán Viktor magyar miniszterelnök Vlagyimir Putyin orosz elnökkel közös sajtótájékoztatóján. Putyin később erre visszautalva azt mondta, hogy "objektív tények" erősítik meg Orbán megállapítását.

link Forrás

Pedig a hat és félmilliárd dolláros veszteség az objektív tények alapján egyáltalán nem áll meg, sőt, bátran nevezhető hazugságnak.

Az Oroszországgal szembeni szankciókat 2014 tavaszán vetették ki, így nincs még meg három évnyi tényadat, ami alapján pontosan meg lehetne mondani, hogy mennyivel esett vissza a magyar kivitel. Az Oroszországba irányuló magyar export a 2013-as 749 milliárd forintról 2014-ben 654 milliárdra, aztán 2015-ben 476 milliárd forintra csökkent. Ez elég jelentős visszaesés, de ha feltételezzük, hogy a szankciók nélkül a 2013-as szinten maradt volna az Oroszországba irányuló magyar export, a 2016-os kiesés pedig pont akkora, mint a 2015-ös volt, akkor összesen 641 milliárd forint jön ki, ami picivel több, mint kétmilliárd dollár.

Nem 6,5 milliárd. Eleve, az egész orosz exportunk a szankciók bevezetése óta alig haladja meg a hárommilliárd dollárt.

Ráadásul, mint a Portfolio a hétvégén remekül összeszedte, az orosz piac már korábban sem volt olyan jelentős a magyar kivitelben (mondjuk a német vagy a régiós piacokhoz képest), és a szankciók a magyar kivitel egy jelentős részét nem is érintik egyáltalán, konkrétan csak az élelmiszerexportról szólnak. Az egyébként nyílt titok, hogy a szankciót egy csomó exportőr kikerüli harmadik országok (pl. Szerbia, Moldova, Fehéroroszország) bevonásával. A visszaesés ezért valójában sokkal kisebb volt annál, mint ami a hivatalos statisztikában megjelenik.

Akkor lenne igaz, hogy 6,5 milliárdos kárt szenvedett el a magyar gazdaság, ha Magyarország a szankciók nélkül az utóbbi években megduplázta volna az Oroszországba irányuló kivitelét. Ami semennyire nem reális.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.