Kim Dzsongun kirúgta kémfőnökét

külföld
2017 február 03., 06:46
comments 202
Kim Dzsongun február 2-án egy frissen átadott árvaházban. AFP PHOTO / KCNA VIA KNS"
photo_camera Kim Dzsongun február 2-án egy frissen átadott árvaházban. AFP PHOTO / KCNA VIA KNS"

Az Észak-Koreát uraló egypárt, a Munkáspárt saját belső vizsgálatai szerint, és most kapaszkodjanak meg,

emberi jogokat sértve kínozhatott észak-koreai állampolgárokat az ország titkosszolgálata!

A döbbenetes leleplezés nem maradhatott következmények nélkül. Kim Dzsongun a dél-koreai kormány jelentése szerint decemberben leváltotta a titkosszolgálatot is felügyelő állambiztonsági miniszterét, Kim Vonhongot.

Pedig Kim fontos szövetségese volt Kimnek, a 72 éves kémfőnök irányította a minden polgárt szigorúan szemmel tartó titkosrendőrséget és azokat a koncentrációs táborokat, ahova a másként gondolkodókat küldték ideológiai továbbképzésre, vagyis rabszolgamunkára.

Kim leváltása mögött valójában hatalmi játszmák állhatnak. A dél-koreai nemzetegyesítési minisztérium értékelése szerint a következő hónapokban komoly hatalmi harcok kezdődhetnek, mert az országból megszököttek elmondása szerint a pártállam felsőbb köreiben egyre többen fordulnának szembe Kim Dzsongunnal.

"Csak benzint kéne fröcskölnünk Észak-Koreára, és hagyni, hogy a nép lángra lobbantsa" - jellemezte a helyzetet Tae Jongho, észak-korea volt londoni nagykövethelyettese, aki szerint Kim nem élne túl egy lázadást. A dél-koreai Yonhap egy meg nem nevezett dél-koreai illetékesre hivatkozva azt írja, hogy a kémfőnök Kim leváltásával a vezér Kim pont a nép támogatását próbálja visszaszerezni azzal, hogy együttérzést szimulál. (Via Financial Times)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.