Felhívom a figyelmét mindenkinek, aki ezt a posztot olvassa, vigyázzatok, ne lájkoljatok, mert Sándor nem felejt, picsán rúg titeket, hogy kivirultok, mint az őszirózsa, vegyétek meg az új kötetét, mert az is van olyan jó, mint az első, engem meg hagyjatok dolgozni, a barátnőm (aki nő, nincs kiadója) sajnos ma utazik vissza Magyarországra, az elmúlt hónapot vele töltöttem, és nem Jászladányi Nándor posztok írásával, de most majd lesz időm tovább dolgozni az új regényemen, és ne felejtsétek, a legrosszabb dolog, ami egy íróval történhet, ha ismer egy másik írót.

Ez annak a szórakoztató facebookos bejegyzésnek az igazán svungos zárómondata, amiben Gerlóczy Márton író arról értesíti a nagyközönséget, hogy Jászberényi Sándor író - szerinte - be akarja verni a pofáját.

Gerlóczy a bejegyzés elején szépen elmeséli a kilátásba helyezett íróverés történetét. Ehhez háttérként tudni kell, hogy nemrég elindult a magyar nyelvű Facebook egyik legviccesebb tartalomfolyama: egy ismeretlen Jászberényi Sándor-rajongó a mester stílusát és attitüdjét remekül parodizáló "Így írtok ti" típusú fb-oldalt indított Jászladányi Nándor néven. Itt egy jellemző, véletlenszerűen kiragadott idézet:

Az interjú elkészülte után hat nappal, az As Shuknah melletti harcokban Riham a karjaim között halt meg. Máig is fülembe csengenek utolsó szavai: "Most már bevallhatom neked, Nándi, hogy amikor "magyar Hemingwayként" emlegetnek, az nem neked dicsőség, hanem Hemingwaynek".

Itt meg egy illusztráció:

Egy ilyen paródiaoldalnak - gondolná az ember naivul - a világ bármelyik írója örülne. Mit örülne, boldogabbá tenné, mint bármilyen irodalmi díj.

De nem Jászberényi Sándort!

Gerlóczy novella hosszúságú esetleírásából az derül ki, hogy a legutóbbi időkig kifejezetten jóban voltak Jászberényi Sándorral. Ő legalábbis úgy gondolta. A konfliktust - Gerlóczy szerint a teljes félreértést - egy ártatlan kérdés indította el. Gerlóczy ugyanis megkérdezte Jászberényit, akinek a nemrég megjelent második novelláskötete felkerült egy "híres budapesti könyvesbolt" sikerlistájára, hogy ebben a boltban hány példány fogyott pontosan a könyvéből. Azért kérdezte ezt, mondja ő, mert a saját könyveivel sosem tudott felkerülni a meg nem nevezett bolt sikerlistájára, és kiváncsi volt, hogy ez nagyjából hány eladott példánnyal lehetséges. 

Pár nappal azután, hogy Gerlóczy feltette a kérdést a barátjának tudott írótársnak, megjelent a Jászladányi Nándor paródiaoldal, Jászberényi pedig - Gerlóczy szerint - azt gondolta, hogy ez az íróbarát műve, aki féltékeny az új novelláskötete eladási számaira. 

No de aztán pár nappal később megjelent Jászladányi Nándor, és Sándor rögtön tudta, ki áll emögött, az a kis geci Gerlóczy, aki úgy megsértődött, gondolta a szemfüles szerző, hogy idejét és erejét nem kímélve a thaiföldi dzsungelben létrehozta a paródiaoldalt, hogy bosszút álljon a szerzőn és a híres könyvesbolt vásárlóin, akik hat példánnyal többet vettek az ő kötetéből. Brávó!   

A Gerlóczy-poszt egyik legszenvedélyesebb részében a szerző először kifejezetten pozitív hangot üt meg: 

Az eszébe sem jut az üldözési mániájától saját levében vörösre puhuló szerzőnek, hogy éppen azért fordultam hozzá, mert benne megbízom, a sikerének örülök, a novelláit szeretem, ahogyan az sem: én attól még, hogy megfenyeget, ugyanúgy elolvasom majd a könyveit, képes vagyok külön kezelni egy megvadult bivalyt a mozzarellától.   

És:

Első kötetedből tízszer annyit vásároltattam az ismerőseimmel, mint amennyit a híres budapesti könyvesbolt eladott, tökös keménységgel viselt méltatlan mellőzöttséged búját ölemben babusgattam.  

Hogy utána jelezze: attól, hogy nagyra tartja Jászberényi írásait, nem hagyja, hogy kedves írója veréssel fenyegesse:

Viszont! Ha tapasztalataidra támaszkodva azt hiszed, hogy az érdekérvényesítéshez elég, ha veréssel fenyegetsz meg valakit, tévedsz. Nem fogok a bocsánatodért esedezni (furcsa is lenne annak fényében, hogy nem én vagyok Jászladányi Nándor) csak azért, mert megfenyegetsz, verd csak be a pofámat, nem foglak feljelenteni, kivéve ha megkérsz rá, ami nem lepne meg, a sitten ugyanis csakúgy hasít a véres realizmus.

Gerlóczy ezután megemlíti, hogy a Jászladányi paródiaoldal valódi szerzője megkereste őt és elnézést kért az akaratlanul okozott kellemetlenségért. A végén pedig megmagyarázza, miért is állt ezzel az egésszel a nyilvánosság elé:

Először is, nem szeretném, ha elterjedne rólam, hogy gyötör a féltékenység, amiért Jászberényi Sándor kötetéből több fogyott, mint az enyémből, ahogyan annak sem örültem, hogy dugok a kiadóm vezetőjével. Másodszor: nem szeretem, ha fenyegetnek, nem fogok csöndben tűrni, mint egy gyerek a buszon, akinek szarni kell.   

A témában természetesen megkerestem Jászberényi Sándort, ezzel a levéllel:

Szia,

láttad Gerlóczy Marci Facebook-posztját az állítólagos megfenyegetéséről? Ezt. Cikket írok róla, nem szeretnék persze egyoldalút, ezért szeretném megkérdezni, hogy 

- Tényleg megfenyegetted, hogy bevered a pofáját?

- Ez után a posztja után elhiszed, hogy nem ő csinálta a Jászladányi Nándor paródiaoldalt?

- Alapvetően miért zavar, hogy valaki ilyen "Így írtok ti"-stílusú paródiaoldalt szentel neked?

amire a következő választ kaptam:

Szia,

Nem kívánom kommentálni ezt az egész cirkuszt, ha tényként hivatkozol be bármit, ami nem ellenőrzött forrás, helyre fogom igazíttatni.