Oroszországot okolta az ukrajnai harcok kiújulásáért az USA új ENSZ-nagykövete

Az ukrán hadsereg tankja egy avdiivkai panelház mellett. Donyeck a kormányerők kezén levő elővárosát napok óta rakétákkal bombázzák a szakadárok. AFP PHOTO / Alexey FILIPPOV

Donald Trump ma két hete az Egyesült Államok elnöke, és mostanra eljött az első komolyabb tesztje is Oroszország részéről. Az elmúlt napokban a kelet-ukrajnai szakadárok - akiket, és efelől ne legyen kétségük, elég közvetlenül irányítanak Moszkvából - eszkalációba kezdtek, napok óta folyamatosan rakétatüzérséggel lövik Donyeck egyik, kormánykézen levő elővárosát, Avdiivkát, aminek húszezer lakója mostanra víz, fűtés és áram nélkül maradt.

Az összecsapásokban már több mint egy tucatnyi ukrán katona vesztette életét.

Nikki Haley, az Egyesült Államok új ENSZ-nagykövete a világszervezet New York-i központjában, a Biztonsági Tanács csütörtöki ülésén Oroszországot vádolta a harcok kiújulásáért. "Sajnálom, hogy első felszólalásom alkalmából el kell ítélnem Oroszország agresszív cselekedeteit" - mondta.

Haley szerint kormánya ugyan jó kapcsolatokra törekszik Oroszországgal, de az ukrajnai helyzet "megköveteli tetteinek világos és komoly elítélését", mondta. Haley azt is egyértelművé tette, hogy az USA szerint "a Krím Ukrajna része", és hogy az Oroszország elleni szankciók addig maradnak érvényben, amíg az oroszok "vissza nem adják a félsziget irányítását Ukrajnának". (Via MTI)