A Miniszterelnökség nem adott felhatalmazást a Heinekennek, hogy azt csináljon Romániában, amit akar

gazdaság
2017 február 08., 22:21
comments 276

„Ez elfogadhatatlan, a két évvel ezelőtt megkötött stratégiai partnerség

erre nem adott felhatalmazást a cégnek.

A Heineken hozzáállását minősíti, hogy a Magyar Kormánnyal együttműködési megállapodást köt, majd Romániában méltatlan eljárást folytat egy magyar márka ellen” – írta a Miniszterelnök a Pesti Srácok nevű blognak, írja az Index.

A történet előzménye az, hogy egy élelmes (félig egyébként holland) cég Igazi Csíki Sör nevén dobott piacra egy terméket Romániában, amivel csak annyi volt a probléma, hogy a Csíki Sör (Ciuc) brandet már birtokolja a világ egyik nagy sörkonglomerátuma, a Heinken (kb. 250 másik sörmárka mellett). Ebből jogi problémák lettek előre tudható eredménnyel, így most már a betiltottságával kampányolhat az időközben Igazi Tiltott Sör névre keresztelt termék.

Ebben a történetben érezte úgy a Miniszterelnökség, hogy eljött az állásfoglalás ideje, és vicces módon a Heineken és a magyar kormány között kötött stratégiai partnerséget hozták be a Heineken és egy cég romániai jogvitájában hivatkozási alapként – hiszen olyan azért mégsem lehet, hogy a Heineken csak úgy megvédje egy másik országban azt a szellemi tulajdont, amit korábban megvásárolt magának.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.