A szülők szerint Körmend KDNP-s alpolgármesterének viszonya volt a 16 éves lányukkal

bűnügy
2017 február 08., 10:57

Kedden a Nyugat.hu írt arról, hogy Körmend KDNP-s alpolgármestere, Szabó Ferenc azért mondhatott le a hét elején, mert kiderült, hogy évek óta viszonya van egy most 16 éves lánnyal. 

Szabó Ferenc
photo_camera Szabó Ferenc - Fotó: Körmend.hu

Szabó Ferenc a lemondását hivatalosan azzal indokolta, hogy több időt szeretne szentelni őstörténeti kutatásainak, valamint egyéb magánéleti problémái is vannak. Önkormányzati képviselői mandátumát viszont megtartja, de nem Fidesz-KDNP színekben, hanem függetlenként.

Az Atv.hu beszélt a lány apjával, aki megerősítette a sajtóban megjelenteket. Az oldal szerint a 16 éves lány szülei feljelentést tettek a Szombathelyi rendőr-főkapitányságon. Ezt a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság megerősítette. Az apa abban bízik, hogy a rendőrség, kideríti, mi történt, de külön nem szeretne foglalkozni az üggyel, mivel annak politikai vonzata van.