Leleplezték a havi 7,5 milliót kereső takarító titkát

ÉLET
2017 február 08., 21:10
comments 150

Elképesztő összeesküvést lepleztek le egy San Francisco-környéki tévécsatorna tényfeltáró újságírói. Megtalálták Liang Zhao Zhangot, a San Francisco-Öböl BKK-jánál dolgozó takarítót, aki évi 58 ezer dolláros alapfizetését 162 ezer dolláros túlóra-díjjal (!) egészítette ki, így magyar pénzre számolva havi 7,5 millió forintot keresett.

Nem volt más választásuk a kemény újságíróknak, mint hogy utánamenjenek ennek a botrányos közpénzherdálásnak.

photo_camera   Liang Zhao Zhang munkahelyén.  

Elsőre arra jutottak, miután megszerezték a takarító belépőkártya-adatait, hogy Zhang 2015-ben minden egyes nap dolgozott (hétvégéken is), és minden nap túlórázott – gyakorlatilag nem csinált semmit munkaidőn kívül. Napi átlag 17 órát dolgozott.

photo_camera A luxustakarító.

Erre már tényleg gyanút fogtak az újságírók, ezért filmezni kezdték a takarító mindennapjait.

Rövidesen kiderült, hogy néha munkaidőben beült az öltözőbe vagy a konyhába, ahol nem csinált semmit. (!)

Az egyik alkalommal például 54 percig, aztán 90 percig bújt el. A kaliforniai tényfeltárók azt is kiderítették, hogy a helyi közlekedési vállalat soha nem vizsgálta meg a takarító belépőkártya-adatait, annak ellenére, hogy ilyen kiugróan sokat keresett.

photo_camera Zhang a stábra támad.

Elkapják magát a takarítót is kamerával, aki viszont seprűjével a fejükre koppintott.

Az is kiderült viszont, hogy Zhangon kívül még 49 szupertakarító volt a San Francisco-Öbölnél, akik évi százezer dollárnál többet kerestek 2015-ben. (Daily Mail, KTVU)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.