Kigyulladt a kínai gyár, ahol a kigyulladó Samsung Note-ok robbanó akkuit gyártották

TECH
2017 február 10., 07:35
comments 16

Bár tényleg úgy tűnik, mintha a Hírcsárda találta volna ki, de a hír igaz:

a Bloomberg jelentése szerint leégett az a kínai gyár, ahol a kigyulladós Samsung Galaxy Note 7-es telefonok robbanós akkumulátorait gyártották.

A gyártó cég, a Samsung SDI Co. szóvivője szerint csak "kisebb" tűz keletkezett, ami nem befolyásolta a termelést, mert egy szemétlerakatban, nem pedig a gyártósoron keletkezett.

A Samsung tavaly év végén kénytelen volt teljes egészében visszavonni az addig értékesített Galaxy Note 7 telefonokat, és központilag, szoftveresen ellehetetleníteni a még forgalomban levő készülékek bekapcsolását az állandó tűz- és robbanásveszély miatt, amit a most kigyulladt kínai gyárban gyártott akkuk hibája okozott. (Via Consumerist)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.