Az elmúlt hetek izmozása, fenyegetőzései után kicsit csillapodhatnak a kedélyek, a Fehér Ház tájékoztatása szerint Donald Trump és Hszi Csin-ping kínai elnök
rendkívül szívélyes beszélgetést
folytattak csütörtök este. A tán legfontosabb fejlemény, hogy Trump, aki egyből választási győzelme után komoly diplomáciai bonyodalmakat okozva fogadta a tajvani elnök hívását, Hszivel folytatott beszélgetésében
elismerte az egy Kína elvét,
aminek alaptétele, hogy az USA nem ismeri el diplomáciailag Tajvant, a szigetországot pedig Kína részének tekinti - még ha amúgy katonailag garantálja is a sziget de facto függetlenségét a pekingi kormánytól.
A Fehér Ház közleménye szerint Donald Trump és Hszi Csin-ping egy sor más kérdésben is eszmét cserélt, és meghívták egymást országaikba.
Trump beiktatása után egyszer ugyan fogadta Hszi telefonos gratulációját, de érdemben most beszélt először a kínai elnökkel.
Trump a kampányában vámok bevezetésével fenyegette kínát, amit azzal vádolt, hogy árfolyampolitikájával szándékosan károkat okoz az Egyesült Államoknak. Külügyminisztere, Rex Tillerson pedig meghallgatásai során nagyon kemény álláspontot képviselt Kína dél-kínai-tengeri terjeszkedése ügyében, konfrontációval fenyegetve Kínát.
Ehhez képest jelentős fejlemény volna, ha a beszélgetéssel sikerült enyhíteni a feszültséget. Ahogy az is komoly fejlemény, hogy a hírek szerint Trump a telefonbeszélgetés előtt egyeztetett külügyminiszterével. Korábbi beszélgetései előtt rendre elmaradt az efféle felkészítés, amiből adódtak is bonyodalmak:
(Via MTI)
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.