400 ezres büntetéssel megúszta Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitány a 2006-os túlkapásokat

bűnügy
2017 február 13., 09:23
comments 584

Jogerősen 400 ezer forintos pénzbüntetésre ítélte Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitányt hétfőn a Fővárosi Ítélőtábla a 2006 őszi eseményekkel összefüggésben elkövetett katonai bűncselekmények vádjával magas rangú rendőrtisztek ellen indult büntetőperben.

Gergényit a Fővárosi Törvényszék tavaly ugyanebben az ügyben első fokon, nem jogerős ítéletben a legenyhébb büntetésben, megrovásban részesítette

Mint emlékezetes, Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének nyilvánosságra kerülése után, 2006 őszén tízezrek mentek az utcákra, hogy tiltakozzanak az akkori miniszterelnök kijelentései és a kormány politikája ellen. A tömeg szeptember 18-án megostromolta a Magyar Televízió székházát, a Gergényi Péter által irányított rendőrség pedig hibát hibára halmozva, könnygáz, gumilövedékek és erőszakos cselekmények sorozatával igyekezett megfékezni a tiltakozó tömegeket. 

A 2006 őszén szolgálatban lévő rendőri vezetők elleni perben, ami napra pontosan hét évvel az őszödi beszéd kiszivárgása után kezdődött, a rendőröket elöljárói intézkedés elmulasztásával vádolták, és azzal, hogy nem szankcionálták a rendőri túlkapásokat.

A vád szerint a rendőrség megakadályozhatta volna a tévészékház elfoglalását, az
ostrom után viszont az elöljárók túlzottan szabadjára engedték a rendőröket, akik okkal vagy ok nélkül, de az elkövetett cselekményekhez képest mindenképpen aránytalanul bántalmazták a tüntetőket, nem egy esetben pedig békés járókelőket. 

A rendőri vezetők a vád szerint eltussolták az eseteket, sőt, Dobozi József vezérőrnagy, a a Rendőrségi Biztonsági Szolgálat egykori parancsnoka határozottan utasította a vizsgálókat arra, hogy a rendőrök felelősségét ne vizsgálják. Ugyanígy ő szabotálta el az azonosító jelek kötelező használatára vonatkozó parancsot is.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.