Honnan a büdös picsából kéne tudnom, hogy miket írnak elő?

olvasói levél
2017 február 16., 09:40
comments 533

Dani egy építészeti szépségekben szűkölködő, egykor vérkommunista, folyókban viszont annál gazdagabb magyar vidéki város 15 éves gimnazistája - bár a korának a sztori szempontjából nincs túl sok jelentősége - aki szerdán éppen hazafelé buszozott a gimiből, amikor elkérte a bérletét az ellenőr. Bár Daninak volt érvényes bérlete és érvényes diákigazolványa is, sőt mindkettőt át is adta a hivatalos személynek, mégis megbüntették ötezer - vagyis mert helyben nem tudott fizetni, igazából tízezer - forintra. Merthogy nem töltötte ki a bérleten lévő rublikákat a nála lévő igazolványban szereplő adatokkal. Amit 2010. óta előír a helyi önkormányzat.

Daniból, aki azt sérelmezi, hogy korábban soha egyszer sem kérték tőle, hogy töltse ki a rublikákat, ráadásul minden igazoló irat nála volt, az alsós gimnazisták közvetlenségével szakadtak ki a következő alapkérdések:

  • Már elnézést, de 15 évesen honnan a büdös picsából kéne tudnom, hogy miket írnak elő?
  • Számomra az az érthetetlen, hogy így kell eljárni egy gimnazista, még a gyakorlati életben járatlan fiatallal, hogy "jól büntessük meg..."?

Hogy a végén egészen magas, konkrétan európai dimenziókba emelje a megbüntetését:

Nem lett volna elég figyelmeztetni? Hiszen hétfőn egy másik ellenőrnek megfelelt a bérletem, szerdán egy másik ellenőrnek már csak

10.000 Ft ellenében... Valószínű, hogy ez nem európai szintű oktatási-nevelési politika...

Avagy

"Hogyan basszunk ki a magyar fiatalokkal?" 

Daniban láthatólag fel sem merült a gondolat, hogy a bérletszelvényt azért kell összefirkálni látszólag értelmetlen módon, hogy azt mondjuk ne többen használják egyszerre. 

Itt a lehetőség, hogy kiderüljön, a 444 olvasói mennyire rendpártiak, vagy épp ellenkezőleg, megengedőek, hacsak nem a kettő között lebegnek valahol félúton! Ha van kedved közvéleménykutatósat játszani, fusd át Dani lejjebb látható levelét, aztán szavazz róla! 

A mai nap folyamán (2017. 02. 15.) a gimnáziumból hazafelé buszoztam. Már évek óta használom a tömegközlekedésnek ezt a módját, ahogyan már az is bevett szokásom, hogy a bérleten lévő rublikákat nem mindig töltöm ki, mert úgy vagyok vele, hogy "há' minek". Ezekbe a következőket kellene (kellett volna...) beírnom: -igazolványszám -név -cím. Az évek alatt találkoztam pár ellenőrrel, ha nem is olyan sokkal, de egyik sem szólt ezek hiányossága miatt... pláne nem büntettek pénzbírságra. Ugyanis a mai napon, ahogy a munkáját végző nőnek felmutattam az érvényes bérletemet, ő félrehívott, hogy hát ez így nem kóser, meg hogy ezt ilyenkor nekik kell kitölteniük, majd egy csekket átadniuk. Én csodálkozva ránéztem, és megkérdeztem: "Csekket? Azért, mert nincs kitöltve?" Közben elkérte a diákigazolványomat és a TANULÓ bérletemet. A válasz igen volt, sőt, azt is hozzátette, hogy ezt a törvényt 2010-ben hozta az önkormányzat. Jeleztem neki, hogy nekem a következő megállonál le kell szállnom, de megnyugtatott, hogy ő is leszáll akkor velem. Én megkérdeztem, miért probléma a bérlet hiányossága? Hiszen nálam van a DIÁKIGAZOLVÁNYOM, amely igazolja, hogy én legálisan utazok TANULÓ BÉRLETTEL, mivel ez tartalmazza ezeket az adatokat. De a reakció tipikus, "ez van előírva" volt... A megállóban aláíratott velem egy papírt és elkért még pár adatot, majd átadta a csekket. Mivel 15 évesen nem járkálok nagyon 5000 Forinttal a zsebemben, így érthető, hogy nem tudtam a helyszínen kifizetni, így a postán kell majd később befizetni elvileg EZT az összeget. Itthon azonban észrevettem, hogy -mivel ott nem tudtam fizetni- 30 napon belül 10.000 Forint "pótdíj" és további 350 Forint "menetdíj" a tartozásom. A legviccesebb egyébként az, hogy a többi ellenőr sosem szólt az ilyenekért és diákigazolványt sem kértek. Ezzel tulajdonképpen ŐK fordultak szembe a törvénnyel és a saját munkájukkal... Már elnézést, de 15 évesen honnan a büdös picsából kéne tudnom, hogy miket írnak elő? Egyébként általános iskolás korom óta van rendszeresen buszbérletem Szolnokra, soha nem blicceltem, nem loptam. Még akkor is megvették a szüleim a bérletet, amikor havonta csak egyszer-kétszer vettem igénybe a járatokat. Számomra az az érthetetlen, hogy így kell eljárni egy gimnazista, még a gyakorlati életben járatlan fiatallal, hogy "jól büntessük meg..."? Nem lett volna elég figyelmeztetni? Hiszen hétfőn egy másik ellenőrnek megfelelt a bérletem, szerdán egy másik ellenőrnek már csak 10.000 Ft ellenében... Valószínű, hogy ez nem európai szintű oktatási-nevelési politika... Avagy "Hogyan basszunk ki a magyar fiatalokkal?"   

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.