Kósa Lajos szerint „egyszerű félreértés” miatt hitte azt Tarlós, hogy a fővárosra akarják tolni az olimpiarendezés ügyét

POLITIKA
2017 február 20., 09:29
comments 172

Kósa Lajos Fidesz-frakcióvezető és a kormány is elkezdte azt a narratívát nyomni, hogy a Momentum Mozgalom, 266 ezer népszavazásra összeszedett aláírása után a kormánynak nincs köze az olimpiarendezéshez, mert az Budapest dolga.

Tarlós István főpolgármester ezen berágott: mint mondta, nem fogja eltűrni, hogy Budapesttel vitessék el a balhét, szerinte arcátlanság, amit Kósa Lajos csinál, és ha ki kell szállni a pályázásból, akkor a kormánynak, a MOB-nak, és a fővárosnak közösen kell azt kimondani.

Kósa Lajos ezután az ATV-nek kezdett el magyarázkodni, és azt mondta:

„Egyszerű félreértésről van szó.”

Kósa állítása szerint a kormánynak is foglalkoznia kell az olimpiával, a fejlesztésekről ő maga is egyeztetett korábban a fővárosi közgyűléssel „frakcióvezetői szinten”, és erről nyilván lesznek most is egyeztetések.

Elismételte, hogy az olimpiai pályázatot sem a kormány, sem a parlament nem tudja visszavonni, csak a főváros, de arra nem adott egyértelmű választ, hogy szerinte vissza kell-e vonni az olimpiai pályázatot, csak hogy: „úgy tűnik, teljesen elúsztak az esélyeink”, hiszen már nincs a pályázatunk mögött konszenzus.

Kósa Lajos a lapnak tagadta, hogy Orbán azt mondta volna a visegrádi frakcióülésen, hogy az olimpia nem a Fidesz, nem a kormány ügye, hanem Budapesté, sőt Kósa szerint „a miniszterelnök egyáltalán nem beszélt Visegrádon az olimpiáról”.

Kósa szombaton még azt mondta: „Az olimpia Budapest ügye, az olimpiát városok rendezik, nem kormány, nem parlament. A főváros írhatja ki a helyi népszavazást is. Várjuk meg, lesz-e helyi népszavazás Budapesten.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.